Koldusok méltósága

Abdulrazak Gurnah: Utóéletek – könyvkritika

2022. november 3., 11:18

Szerző:

A 2021-ben „a gyarmatosítás következményeinek és a menekültek sorsának megalkuvást nem ismerő és együttérző bemutatásáért, a kultúrák és kontinensek közötti szakadék feltárásáért” irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett, zanzibári származású Abdulrazak Gurnah Utóéletek című kötete a szerző tíz, eddigi műve közül az első, amelyet magyarul is olvashatunk.

A szülőföldjéről 1966-ban, tizennyolc évesen az arab lakosságot érő üldöztetés elől az Egyesült Királyságba menekülő Gurnah a regényében két nő és négy férfi fejlődéstörténetét tárja elénk. Ám ahhoz, hogy megértsük a Kelet-afrikai társadalom és a politikai helyzet által determinált élethelyzetüket, és a bennük erőteljesen jelentkező, egy másfajta élet reményével kecsegtető motivációikat, Gurnah előző kilenc alkotásából kettőt mindenképp érdemes megemlítenünk. A szerző az Utóéletek előtt csupán egy alkotásában, a Dottie-ban foglalkozott a posztkoloniális Afrikában élő nők küzdelmeivel, ezért az, hogy az Utóéletekben – mintegy folytatva Dottie sorsát – fajsúlyos szerephez jutnak női karakterek is, mindenképp mérföldkőnek számít a szerző életművében. Ugyanakkor az Utóéletekben szereplő férfi hősök fejlődéstörténetének is megvan az előképe: az annak idején Booker-díjra jelölt Paradise egy fiú, Yusuf felnőtté válásának története, akit az apja rabszolgának adott el egy gazdag kerekedőnek.

A Yusuf történetét elénk táró regény központi szüzséelemével, a rabszolgasorssal pedig már meg is érkeztünk az Utóéletek szintén centrális kérdésköréhez. A regényben ugyanis a hat hősből ötnek, ha nem is feltétlenül rabszolgasors, de ahhoz hasonló bánásmód lesz az osztályrésze. Van, akit eladnak, és olyan is van, aki – egy jobb élet reményében – saját magát ajánlja fel valakinek vagy valamely ideológiának. Ez történik a regény egyik női karakterével, Ashával, akit nagybátyja, a kereskedő Biashara a nála ügyvezetőként dolgozó Khalifának „ad el” feleségül, hogy a ház tulajdonjoga továbbra is nála maradjon.

Az, hogy Asha és Khalifa 1907-ben kötnek házasságot, nem csak az ő sorsuk, hanem két másik karakter, Ilyas és Hamza – illetve Ilyason keresztül az ő húga, Afiya – élethelyzete miatt is lényeges. Ekkoriban zajlanak ugyanis a térséget gyarmati sorba kényszerítő németek ellen vívott legnagyobb felkelések, amelyek „elfojtásáért az afrikaiak az életükkel és a megélhetésükkel is drágán megfizettek. A német hadvezetés látta, hogy a zendülést katonai eszközökkel nem lehet elfojtani, ezért addig éheztették a népet, amíg az emberek meg nem adták magukat” (24.). Ebben a helyzetben rendkívül érdekes, hogy a családja nyomora elől megszökő, és egy német kávéültetvényeshez elszegődött Ilyasnak az I. világháború híre hallatán más vágya sincs, minthogy beálljon a Shutztruppéba, azaz a német Gyarmati Véderőbe önkéntesnek, ugyanis elhiszi a munkáltatója szavait, miszerint „a németek nem akarnak rabszolgát csinálni senkiből” (57.). Bár ekkorra a barátjává lett Khalifa figyelmezteti, hogy „egy kegyetlenségéről és brutalitásáról hírhedt zsoldosseregbe fog beállni” (62.), Ilyast nem lehet eltántorítani a tervétől. Elutazása előtt egyetlen dolga akad: a kishúgát, akit annak idején az anyja (a szegénységük miatt) eladott egy családnak – ahol a lányt szó szerint rabszolgaként dolgoztatták –, biztonságban tudja. Így kerül a barátja, Khalifa és Asha házába – mintegy fogadott lányként – Ilyas húga, Afiya.

Hamza pedig – akit apja gyerekként szintén eladott egy kereskedőnek, hogy az adósságait fedezze – ehelyett az életforma helyett szökött a háborúba, hogy Ilyashoz hasonlóan szintén a német hadsereget szolgálja. Hamzát azonban Khalifáék csak a I. világháború után ismerik meg, amikor a fiatalember a falujukba téved, hogy munkát és lakhelyet találjon magának, és akit szintén Khalifáék fogadnak be.

Az eladott vagy saját magát áruba bocsátó hősökkel teli szüzsé így erős paradoxonra épül: ezek a szereplők úgy szeretnének többek, jobbak, gazdagabbak lenni, kitörni a társadalmuk hierarchikus keretei közül, hogy gúzsba kötve táncolnak. Például úgy akarnak megtanulni írni-olvasni, hogy az tulajdonképpen tiltva van számukra, vagy a feltörekvés reményében úgy szolgálják a német birodalmat, hogy észre se veszik: egy, az övékéhez hasonlóan rendkívül zárt, hierarchikus, a „jöttmenteket”, azaz az afrikai zsoldosokat, az aszkarikat épphogy megtűrő, de sokkal inkább megalázó rendszerben találják magukat. Ebből a szempontból érzem találónak a regény címét, hiszen önmagában utal arra, hogy ezek a hősök valaki vagy valami – a szülők, a hadsereg, a szegénység stb. – által determinált élet utóhatásait nyögik, és ebből próbálnak meg kitörni.

A kitörési kísérletek szempontjából pedig nem véletlen, hogy Gurnah nem egy, hanem három, egymást követő generáció próbálkozásait tárja elénk, és a kísérletek meddő vagy kevésbé meddő mivolta mentén párba is állítja a hőseit. A legidősebbek – a házaspárként is egy párt alkotó Khalifa és Asha – kitörése még teljesen reménytelen. Khalifát annak idején hiába küldte iskolába az édesapja angol nyelvet tanulni, a férfi végig megmarad Biashara-család kiszolgáltatott ügyintézőjének, Asha pedig olyan háztartásbelinek, aki nemcsak szakmát nem tanulhat, de nőként a társadalmi élet jó néhány szegmensétől elzártan, még a gyarmatosítók jóvoltából fejlődésnek induló orvostudományban sem hisz. Így, amikor súlyosan megbetegszik, visszautasítja az orvost, és a törzsi hiedelmeknek megfelelően a mganga, azaz a vajákos asszony „tudományában” bízik.

A következő generáció képviselői – a szintén egy párrá váló Hamza és Afiya – már több sikerrel lázadnak a sorsuk ellen. Ennek oka, hogy az ő kapcsolatuk már nem holmi nagybácsik által rájuk kényszerített kötelék, hanem valódi vonzalom, amely segít nekik abban, hogy a korábban, a merev hierarchikus rendszerektől elszenvedett sérelmeikből fokozatosan együtt gyógyuljanak. Hamza és Afiya ugyanis nemcsak házaspárként egy pár, hanem azért is, mert közel azonos sérelmeket szenvedtek el. Afiyát ugyanis annak idején az őt befogadó és dolgoztató család férfi tagja azért verte meg kegyetlenül, mert kiderült: a lány megtanult írni-olvasni; Hamzát pedig a háborúban az egyik német feljebbvalója ugyanezért és a némettudásáért hagyja helyben borzalmasan. Ők azonban, bár sokáig nincs semmijük, a koldusok méltóságával készülnek egy jobb életre, amely – mert mindketten nagyon akarják – be is következik: Afiya nőként mer szakmát tanulni – szülésznősegédnek áll –, Hamzát pedig egyre magasabb pozíciókkal bízza meg a munkáltatója. Mindezt azonban ez a páros már nemcsak saját maga, hanem a harmadik generációt képviselő, a nagybátyja után Ilyasnak keresztelt fiuk miatt is teszik.

Annak az Ilyasnak az érdekében, akinek a szüzsébeli párja épp a háborúból soha haza nem térő druszája, azaz a nagybátyja lesz. A fiúnak az ő konkrét és átvitt értelemben vett szellemével kell megküzdenie. Átvitt értelemben a németek hierarchiája előtt meghajló ember sorsát nem szabad újraélnie ahhoz, hogy teljes, független, a 20. század közepének megfelelő életet élhessen. A szellemmel való konkrét küzdelem pedig magában foglalja az előtte járó két generáció gondolkodásmódját is: amíg Khalifa a fiút megszálló, rajta az idősebb Ilyast követelő hangot vajákosokkal akarja eltávolíttatni, a szülei már rendes orvosok segítségét kérik, majd Ilyast – kellő nyelvtudás birtokában – Nyugat-Európába engedik. Így jut Ilyas – a szerző egyértelmű alteregójává válva – olyan lehetőséghez, amely mentesíti őt minden olyan tényezőtől, ami a felmenői fejlődését gúzsba kötötte.

Fordította: Neset Adrienn

384 oldal, Európa Könyvkiadó

Az 55. évfolyamában járó Színház folyóirat nem jelenik meg többet nyomtatott formában. A decemberi lapszámmal a nyomtatott kiadás – a szerkesztőség kezdeményezésére és a Színház Alapítvány kuratóriumának jóváhagyásával – megszűnik.

A korábbi évek sikerei után idén is kiválasztották a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját, az elismerő címet 2022-ben a Lunczer Pálinkaház fürtös meggy pálinkája kapta – közölte az Agrárminisztérium pénteken.

A lipicai lótenyésztés hagyománya szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint Nagy István tárcavezető.