A tanítványok

Pedig ha valaki, ő aztán igazi mester – persze nem a szó főiskolai, hanem reneszánsz értelmében.

2014. október 27., 21:53

Jolsvai kollega, aki, mint tudjuk, nemcsak a jobbik felem, de félig-meddig főnököm is, feddőleg jegyezte meg, hogy múlt heti cikkemben, melyet az Operettszínház egyik darabjáról írtam, Kerényi Miklós Mátét, a kiváló fiatal bonvivánt édesatyja, a kiváló idős színigazgató nevén említettem. Jolsvai kollegának, mint az esetek ötven százalékában mindig, ezúttal is igaza van: tettemet nem menti, csak magyarázza, hogy a két név kétharmad részt azonos. És hogy egy kétharmad mire képes, azt mindannyian jól tudjuk. Mindazonáltal, a konvencióknak megfelelően, az érintettek elnézését kérem.

De persze Jolsvai kollega nemcsak igaz főnök, hanem igaz barát is: amikor az egyik kezével megró, a másik kezével olyan, mint egy jó könyv – tanít, nevel és szórakoztat. Most például nemcsak arra hívta fel a figyelmemet, hogy milyen érdekes kiállítást láthatok az Újlipótvárosi Klubgalériában, hanem azt is elmesélte, miben áll e tárlat különlegessége. A képek ugyanis Gyémánt László és egykori tanítványai ecsetjei alól kerültek ki. Unikális gyűjtemény ez így, hiszen Gyémánt (mesélte nekem Jolsvai kollega) hosszú és tekervényes pályája során csak kevés lehetőséget kapott a tanításra – az állami oktatási rendszerben például egyáltalán nem. Pedig ha valaki, ő aztán igazi mester – persze nem a szó főiskolai, hanem reneszánsz értelmében. Sok-sok év előtt egy óbudai szabadiskolában nyílott módja néhány évig e szenvedélyének is élni – az eredményt e tárlat is fényesen igazolja.

A Tátra utcában aztán bántam is meg nem is, hogy végighallgattam Jolsvai kollega eszmefuttatását. Arra gondoltam, a képek sorát látván, milyen érdekes gondolattársításokra adna lehetőséget e látogatás, ha mit sem tudnék az előtörténetből. (És a kiállítás címét se ismerném.) Látszódna, persze, mindenféle hatás, például a figuralitás iránti igény és a rajzkészség fejlesztése a szó igazi értelmében, de látszódna az is, hogy Gyémánt mester nem erőltette rá saját szemléletét tanítványaira, hagyta, hogy rátaláljanak saját festői nyelvükre. Zoltai Bea, Adorján Attila, Ardey Edina, Pálvölgyi Rita, Votin Dóra és mind a többiek azóta már messze járnak. A mester meg csöndes mosollyal gyönyörködik bennük.

Nádas Sándor