A szappanoperában is ott lapul az üzenet

Merthogy nem nagy divat manapság emberi létről, sorsról gondolkodni és írni – állítja Hankiss. -- Még a filozófiában és a pszichológiában is visszaszorult ez a probléma. Ezelőtt ötven évvel, még a Heideggerék korában központi téma volt, de az elmúlt húsz-harminc évben nem igazán divatos a szociológiában, a filozófiában, és a pszichológiában sem, az antropológiában talán még tartja magát.

Csupa olyan tudomány sorolt fel, amely azért hellyel-közzel mégiscsak az emberrel foglalkozik. Humán tudományok. Érdekelne, hogyan került ki az érdeklődési körükből a lét mint olyan?

Ennek tudományáganként más és más oka lehet. A filozófiában divatba jött az analitikai filozófia, ami eleve kizárt minden olyan kérdést, ami ködös, bonyolult, bizonytalan, amit nehéz megfogni a precíz logika eszközeivel. Utána betört a tudományfilozófia, ami ismét kizárta a konkrét fizikai vagy más jelenségekhez nem kötődő gondolkodást. A pszichológiában Sigmund Freud és Szondi Lipót korszakában létről és sorsról beszéltek, ma ez kivételes, inkább a konkrétabb, pragmatikusabb, behaviorista, felszínesebb terápiák divatosak. A szociológiában pedig manapság meg sem szabad említeni, hogy sors. Van olyan, hogy élettörténet, de…

De ez olyan leíró, dokumentatív.

De hogy az embernek mi a sorsa a világmindenségben, vagy hogyan rajzolódik ki a sorsa indulástól a befejezésig, ezek olyan „ködös” dolgok, amelyeket a pragmatikus pszichológia nem igazán szeret.

Ez egyfajta hárítás, úgy értem, a sorskérdések boncolgatásakor kínos dolgokkal is szembesülni kell, ezért félnek belemenni, vagy csupán felületesség, könnyebb megmaradni a „felszíni vizsgálatoknál”?

Mind a kettő. Egyrészt a mindennapi élet ezernyi gondja-baja kevés energiát hagy erre. Másrészt meg kell tanulni gondolkozni a létről és sorsról, már óvodás kortól kezdve, mert ez egy sajátos gondolkodás, nemigen tanítják, nemcsak Magyarországon, hanem máshol sem.

Mit lehet tanítani erről egy óvodás gyereknek?

A legegyszerűbb megoldást mondom: minden népmese egy fantasztikus sors, csak akként is kell elmagyarázni, hogy a kisgyerek megélhess a maga kis életében. El kell neki mondani: te most indulsz a semmiből, a szüleid karjából, egy fantasztikus világ áll előtted, mehetsz erre, arra vagy amarra, és mint a népmesében, előtted is lesz a válaszút. Az élet egy izgalmas, de nagyon nehéz kaland, és felelős vagy érte – mindezt a mesével játékosan meg lehet tanítani.

Most megjelent kötete Az emberi kaland című trilógia harmadik része, a címe pedig: Ikarosz bukása. Ikarosz története nem heppiendes sikersztori – túl közel repült a Naphoz, szárnyai megolvadtak, így lezuhant. Ennyit a szárnyalásról. Meglehetősen rosszul végződött kalandnak tűnik.

Pedig ez egyáltalán nem szomorú könyv. Nagyszerű történet, amikor valaki megkísérli a lehetetlent. Ez az igazi kaland, és az a szomorú, amikor valaki lenn marad a földön, úgy süllyed el a semmiben – hát ő fölment.

Csak utána nagyon hirtelen le…

És egy gyönyörű sorsívet rajzolt ki, ennél sokkal többet egy ember nem csinálhat, hisz előbb-utóbb mind beleesünk a tengerbe, nem? Ikarosz legalább szépen és magasról esett.

Végül is az ember véges, és az is egy mutatvány, szépen bukni.

És ő rajzolta meg a saját sorsát. Ez könyv aarról a kettősségéről is szól, hogy éljük a mindennapi életünket, beszélgetünk, gyereket nevelünk, de közben küzdünk az élet nagy kérdéseivel: idővel, elmúlással, jóval, rosszal. A élet értelmét keressük, sokszor anélkül, hogy tudatában lennénk ennek.

Mondjon erre egy példát, hogy úgy keressük az élet értelmét, hogy nem is tudjuk, talán úgy könnyebb lesz elképzelni..

Állandóan. Akik itt járnak körülöttünk a könyvheti standok között, azok azért vesznek könyvet, mert keresik az élet értelmét – többek között. Akármilyen formában. Mert mindig arról írok, hogy egy szappanoperában is ott lapul a rejtett üzenet, csak meg kell érteni. Az emberek nézik, mert vágynak rá, hogy értelmes életet lássanak – mintha az ő életük nem lenne értelmes.