A sötét lovag – Felemelkedés

A főhősünk, Batman nem mai csirke. Született 1939 májusában, azaz csikófogait már elhullatta, sőt túl van a legszebb férfikoron is. Ám ez ambícióit, erejét nem törte meg. Ő az a fajta hős, aki képes újjászületni, átlépve időn és téren, akinek különleges világában egyszerre van jelen a változás és az állandóság. Bár az elmúlt 73 évben sokan bábáskodtak körülötte, faragták, alakítgatták, átírták a kor igényei szerint (harcolt japán kém ellen a világháború idején, rajzoltak mellé teljes Batman családot, amikor erre lett szükség), szereplői arcot váltva cserélődtek, de ő túlélőként megmaradt a populáris kultúra egyik jól menedzselt ikonjaként.

A végeláthatatlan sorozaton belül is különösen erős lett a Christopher Nolan által rendezett trilógia. A záródarabban Batman/Bruce Wayne (Christian Bale) és a főgonosz (Tom Hardy) méltó ellenfelei egymásnak. Batman nem sérthetetlen szuperhős, aki csak győzhet. Szörnyű verekedések vesztese is tud lenni az ember-denevér (kinek „mindene vér”, hogyan Áprily Lajos egyik versében olvashatjuk). Igazságérzete, szolgálata emberszabásúvá teszi, talán csak iróniából férne több.

Az elkomorult történetbe természetesen illeszkedik a tőzsde elfoglalásának jelszava és akciója, a forradalmi bírósági ítéletek és kivégzések drasztikuma, valamint a politika pestise, a demagóg populizmus. Bane azt mondja Gotham lakóinak: a város a tiétek, visszaadjuk nektek. Igaz, alá van aknázva, beélesítettünk egy neutronbombát, ez is a tiétetek. És megkezdődik a szokásos versenyfutás az életért. A ketyegő szerkezet egyre rövidebb időket mutat, és máris feszít bennünket az általános, akciófilmes adrenalinszint-emelkedés.

A moziban a műélvezetet rontotta a dialógusok alá kevert zene. Mostanában rádióban, tévében, moziban azt hiszik, hogy a hírek, szövegek alá/fölé rakott zene: dupla élvezet. Holott épp ellenkezőleg! Igaz, így néha el lehet rejteni a szinkron, a szövegmondás elégtelenségeit.