A popcorn diadala
Jön be a tájékozott tizenéves a nézőtérre, egyik kezében bödönnyi pattogatott kukorica, a másikban vödörnyi üdítő. Ő már tudja, mire váltott jegyet. Eldönthetetlen, hogy evés közben akar-e mozizni vagy filmnézés közben enni. Szinte ez a film egyetlen titka.
Azzal hirdetik A beszállítót, hogy „megtörtént események alapján”. Ez információnak jó, értékítéletnek semmirevaló. Ugyanis az, hogy valami megtörtént-e vagy csak úgy kitalálta holmi Shakespeare, Dante, Swift, Defoe, Balzac vagy Thomas Mann nevű irodalmi gyakornok: teljességgel közömbös. Például még nem született reveláló film a mohácsi vészről, pedig megtörtént. Hajjaj, de mennyire hogy! Viszont elég jó drámát írt egy Madách nevű alsósztregovai fiatalember, noha aránylag kevés dokumentum bizonyítja, hogy az a hosszú hatású almahasználat vajon így történt-e az Édenben, és hogy az a nyegle Lucifer efféléket hányt volna a szemére magának az Úristennek. („Fukar kezekkel mérsz…”)
Persze Barry Seal nem való efféle ünnepélyes triptichonba, szárnyasoltárra. Ő csak egy brahis pilóta, aki nagyon rövid kifutópályáról is fel tud szárnyalni, ha muszáj. S aki egyszerre szolgálja a zsebét, a hazáját, a cinkosait, a megbízóit, bátran kasszírozva a pultnak mindkét oldalán: a kábítószeres bandáktól a drogért, a CIA-től a fegyverszállításért. Nincs üresjárat. Dől a pénz. Mindenhonnan. A protektor pedig rendre kimosdatja örökmosolyú pilótáját, jöhet az FBI, a szövetségi meg az állami rendőrség, a vámosok, a drogvadászok, az ügyészség, a külhoni maffia… És nem csak csőszpuskák pufognak Latin- és Közép-Amerika légtereiben.
Már látszik a történet vége, és egyáltalán nem biztatók a kilátások. Annyi csak, mint amennyi egy aránylag elfogadhatóan megcsinált kommersz filmtől elvárható + popcorn.
(Barry Seal: A beszállító. Rendezte: Doug Liman)
