A nő, illendően megemelve – Stein János művészetének három százada

Kieselbach Tamás provokál. Kockáztatott, kiállított, pörölt, írt, kereskedett ő már annyit a modern magyar művészetért, hogy hitelesen és nyilvánosan rácsodálkozhat a „nemesen konzervatív” figurális festészetre, amelyet éppen a mo­­dern képzőművészet fordított a fal felé. A galériatulajdonos most Stein János hagyatékát tárja a közönség elé a kiállítóteremben és a webshopban.

Stein művészete a 19. századi ízlésben gyökerezik, de nagyrészt a 20.-ban készült, most meg itt ülünk a 21. században – érzékeltette Kieselbach Tamás a fölöttébb pikáns helyzetet, s valamennyire föl is oldotta azzal, hogy a minőség nem csupán az ízléséhez nyilvánvalóan legközelebb álló modernek privilégiuma.

Gondolhatnánk: persze hogy ezt mondja, hiszen a család az ő gondjaira bízta az előkerült Stein-hagyaték csaknem százötven festményét. Ezeket a képeket el kell adnia egy olyan kulturális közegben, ahol az értők körében a modern a piacképes, aki meg csak pénzt lát a műtárgyakban, az inkább neveket vásárol. Stein korából és stílusából pedig Lotz Károly a név.

Valahogy mégis elhiszem, hogy a galéria névadó tulajdonosa a korízléstől jobbára idegen festményekben valóban meglátta „a virtuóz kéz bámulatos technikáját”, s elragadta Stein irigyelten tökéletes kompozíciós készsége. Zavarja is a műkereskedőt, hogy az emberek „mondatokban látnak”. Amit hallanak egy képről, művészről, stílusról, azt veszik figyelembe értékítéletként, és ezáltal sok minden nem tetszik nekik, ami pedig tulajdonképpen tetszhetne.

Kieselbach Tamás egyébként első nyugati kocsijának, egy Volkswagen Pas­­satnak a felét Stein Jánosnak köszönheti. A rendszerváltás környékén egy Dózsa György úti palotába hívták megnézni egy hatszor öt méteres mennyezeti vászonképet. Tulajdonosa egzisztenciát váltó diplomata volt, aki a továbbiakban nem akart együtt élni Stein János festményével, vagy az új lakásába talán be sem fért volna az alkotás. A műértő kereskedő némi töprengés után belevágott az üzletbe, a képet tovább is tudta adni, ebből fizette ki első nyugati autójának a felét.

Stein János Kolozsváron született 1874-ben, tanult a berlini festészeti akadémián. Párizsban pedig a Julian Aka­­démián Benjamin Constant és Jean-Paul Laurens tanítványaként képezte magát. Bejárta a világot, 1900-ban tért haza, s Lotz Károly mesteriskolája mellett kötelezte el magát.

– Szombat reggelenként – idézte fel kincsvadász hétvégéit Molnos Péter művészettörténész – az Ecseri piacon kínált, Lotz nevével szignált festmények fölé görnyedve próbáltuk eldönteni, ki is az alkotója: valóban Lotz, vagy Stein János a festő, csak mestere kézjegyét hamisították oda, hogy könnyebben és jóval drágábban eladható legyen.

Kértem a 20. századi magyar festészet ismert szakértőjét, nézzük végig együtt a tárlatot, kíváncsi voltam, mi az, ami őt ebben az akadémikus festészetben megragadta.

Először a vázlatokhoz, a fázisrajzokhoz kalauzolt. A látogató általában csak az akadémikus műremekekkel szembesül, a képeket előkészítő fázisokat ezek a festők nem szokták bemutatni, magyarázta. Ritka élmény látni, hogyan született meg Stein egy-egy képe, micsoda finom műgonddal dolgozta ki az apró figurák részleteit. Olyan hatást váltanak ki ezek a fázisképek, mint amikor elfújjuk a gyertyát, de száll még valamennyi füst a kanócból, s abba belelátunk mindenféle formákat, jeleneteket – mutatta a művészettörténész a fázisrajzokat.

Művészeti bonctan

Stein János Művészeti bonctan címmel „a bonctani preparátumok és a természet megértéséhez” könyvet is írt 1927-ben. Ennek előszavában olvasható: „Az emberi alak az, mellyel leginkább fejezhetjük ki önmagunkat, vele bánatunkat, örömeinket, küzdelmeinket, jó és rossz érzelmeinket és így tovább. Szóval a pezsgő élet milliárd variációját. Ahhoz pedig, hogy gondolatainkat le tudjuk kottázni, versbe szedni, festeni vagy meggyúrni, szükséges nemcsak hangokkal, szavakkal, színekkel és hüvelykújjal rendelkeznünk, hanem a kifejezés lehetőségét biztosító formák ismeretére is szükségünk van. Már most, hogy megrögzítsük gondolatainkat, mely spontán jön, míg modell után futkosunk és feldrapériázzuk, mint minden álom, mely a külső behatásoktól meg lesz zavarva, elhalványul s eltűnik, értékét, erejét elveszti. Ezért az emberi alak, mely oly nagy szerepet játszik a művészetben, tehát kezünkben készen kell legyen az alakításra.”

A kisméretű aktok pedig szinte fölszívódtak a Lotz-életműben – tette hozzá, s elmondta, hogy átolvasta Lotz 1904-es műcsarnoki kiállításának sajtómegjelenéseit. Azt írták róla, hogy a hagyatékban maradt festményeket Lotz Károly tanítványai, mindenekelőtt Stein János készítette föl a kiállításra. Okkal vetődik fel: Lotz képeinek bizonyos részleteit esetleg Stein János festette, érdemes volna ebből a szempontból újra áttanulmányozni, átvizsgálni Lotz festményeit – vetette fel Molnos Péter.

Tegyük hozzá, gyakori, hogy neves művészek alkotásaiba a műhelyükben dolgozó tanítványok festenek részleteket. Arról is ismerünk persze feljegyzéseket, hogy mások festették egy-egy ismert képzőművész képeit. Stein esetében Lotz művészetének értékeit nem csökkentené, ha kiderülne, tanítványa bele-belenyúlt mestere képeibe.

A bemutatott Stein-hagyaték képeinek többsége akt. Különös izgalom azon eltűnődni, hogy egy 19. századi ízléssel a 20. században festett akt milyennek mutatja a nőket. Kieselbach Tamás azt mondta: A nőt mint témát, mint képei­­nek fő alakjait aktként sem vulgárisan ábrázolta Stein János, hanem érzékien, de illendően megemelte őket.