Napjaink Pallasz Athénéja depressziós, és elege van a világból

Linda Boström Knausgård svéd, Mare Kandre-díjas írónő első kisregényében nem kisebb feladatot vállalt magára, mint hogy a görög mitológiából ismert Pallasz Athéné történetét elevenítse fel, elhelyezve azt napjaink Észak-Európájában. Az istennő a mitológia szerint felnőtt nőként, teljes fegyverzetben pattant ki Zeusz koponyájából. A Helios katasztrófa történetében azonban a tizenkét éves Anna apja fejét széthasítva, vértócsát hagyva maga mögött jelenik meg a való világban. Apját, Conradot ezt követően mentőautó szállítja be a pszichiátriára. A kislányt előbb egy kedves szomszéd fogadja be, majd egy furcsán vallásos, absztinens nevelőcsaládhoz kerül, ahol minden adott lenne egy ideális gyermekkorhoz. 

A svéd kisváros nyugodtsága szinte megszólal a lapokon, ahol a lánynak nincs sok dolga, csupán behozni a korabeliekkel szembeni lemaradásait, és életében először tartalmas emberi kapcsolatokat kialakítani. Síelni jár, tanul és idegen nyelvet beszél, melyről később kiderül, hogy görög – visszautalva ezzel a történet alapját képező mitológiára. Az idillinek tűnő élet azonban nem nyújt megnyugvást a lánynak, aki szinte a nap huszonnégy órájában az apjára gondol, és arra, hogy vajon mikor láthatja őt újra. Fájdalmát csillapítandó levelezésbe kezd a pszichiátrián rekedt édesapjával, az utána való vágyakozás azonban hamarosan kibírhatatlanná válik, és nemsokára Anna is pszichiátriai intézetbe kerül, súlyos depresszióval. A kötet innentől kezdve a fiatal lány lelki leépülésének naplójává válik, rendkívül súlyos mondatokkal érzékeltetve a lány belső feszültségét. Olvashatjuk, ahogy

egyre inkább elbizonytalanodik a világban, egy idő után idegennek érzi tudatát a saját testében, végül pedig a halál tűnik számára az egyetlen megoldásnak. 

A Helios katasztrófa rendkívül filmszerű élményt nyújt az olvasónak: a rövid mondatok dinamikát adnak a szövegnek – itt érdemes kiemelni Papolczy Péter fordítását –, ahogy a párbeszédek is nagyon valóságosak. Továbbá az is segíti az olvasás élményét, hogy a cselekménybe nem fojtják bele a szót sűrű fejezetekre tagolással: a regény mindössze két részből áll.

A témaválasztás pedig önmagában elviszi a hátán a könyvet, ugyanis a mitológia megidézése mellett az is nagyon érdekes, hogy Anna karakterébe majdnem minden olyan fiatal bele tudja képzelni magát, aki mögött nem áll biztos családi háttér, vagy csak egy kicsit is bizonytalan a világában. Érdekesség továbbá, hogy a kisregény nemcsak a kezdő jelenetében idézi meg a görög mitológiát, hanem több más mitologikus szereplő is fel-felbukkan a történetben. A rövid, nagyjából kétszáz oldalas kötet – melynek címe a 2005-ös katasztrófára utal, amikor a Helios Airways repülőgépe lezuhant Görögországban – azért is tud ilyen olvasmányos lenni, mert az írónő korábbi interjúiból ítélve könnyen bele tudta képzelni magát a helyzetbe. 

Elmondása szerint már gyermekkorában lenyűgözte a görög mitológia, azok szereplői közül is kifejezetten a bölcsesség, a háború, a jog, az igazságosság és a művészetek Istennője, Pallasz Athéné. 

„Úgy éreztem, hasonlítok hozzá, mert én is sokkal inkább az apám, mint az anyám lánya voltam.”

Ezek az érzések pedig ordítanak a könyv lapjairól, tulajdonképpen az egész egy apa-lánya kapcsolatról számol be, annak ellenére, hogy a két szerepelő szinte alig találkozik a cselekmény során. A Helios katasztrófa nem egy hétköznapi regény: a skandináv stílusjegyek oldalról oldalra megmutatkoznak, nem véletlen, hogy Knausgård a kisregénnyel elnyerte a svéd író- és költőnő, Mare Kandre emlékére alapított díjat. De ezen felül is valódi unikum az alapvetően nyugati történeteken edződött olvasók számára.

(Kiemelt kép: Lányi Örs / 168.hu)