A mese rémülete
Kellemes abszurd darab fut Budapesten az Örkény Színházban: a Jógyerekek képeskönyve. Amolyan kifordítom-befordítom, feje tetejére állítom, tótágast állok, és közben a csodálkozókat kacagva állon vágom – azaz egy zenés-táncos és ákombákom kabarévarieté.
Rémséges, mint egy Grimm-mese, kifinomult, mint egy Prokofjev-darab, és csöppnyit bugyuta, mint egy kancsal amcsi gyermekremake. Mint a Vérpiroska és a vérfarkas. Mint A három vérnarancs szerelmese. Mint a Reszkessetek diótörők 2.!
Ilyen a Jógyerekek képeskönyve, amelyet a 19. század közepén egy német atya gyermekfegyelmezésre alkotott. Hogy megmutassa: mi történik a rossz gyerekekkel. Ezt a hajdan illusztrált mesekönyvet utóbb illusztris társaság facsarta színpadra, s egy másik tovább facsarva megmagyarta.
Egykor (Borzas Peti néven) tehát mesekönyvnek készült a Jógyerekek képeskönyve, a bontakozó gyermeki lélek bűvölésére-rémítésére. Ma felnőtteknek szóló eleven képregény, amelyben szófogadatlan gyermekek halálnak halálával hullanak, mint ősszel a legyek, és oszlanak, mint a buborék. Direkt szemléltetése e közmondásnak: atyád sírása, anyád átkozása kötelet fon a nyakadra. Szókratész gondolatának, amely szerint akinek az intő szó nem fáj, annak a pálca sem fáj. És a rejtői tanításnak: az nevet utoljára, aki először üt.
Mert a Jógyerekek képeskönyve a szülői és polgári erőszak és műszemforgatás képtelen és esztelen, mindközönségesen szólva abszurd rajza lett. Sajnos egyik lábára némiképp sánta (mint a Vénlányom az Elm utcában), mert kicsit hosszabb, mint amilyen ötletes. Ez azonban az eredeti változattól öröklött kis testi hiba: Parti Nagy Lajos magyarítása, Ascher Tamás rendezése, Izsák Lili díszlete, Nagy Fruzsina összes jelmeze-maszkja remeklés. A színészi játék kedvünkre, a színészi ének meg gyakorlása való.
