A legszebb férfikor, még illik a fejre a baboskendő
Aki ott volt az első 54-en, annak azért, aki meg nem, annak a jólértesültség és az újdonság okán ajánljuk az Országos Függetlenfilm Fesztivált Szombathelyütt. A beérkezett 1276 percnyi pályamunkát 360 percre zsűrizte elő a Czabán György vezette bizottság, mely nyilvánvalóan értékes matériát az Agora-Savaria Filmszíházban rághatja le csontig az élesszemű-vájtfogú közönség október 16. és 19. között.
Amit a programban rögvest kiszúrtunk, az M.Tóth Géza, a nekünk mindenképp Oscar-díjas Maestro rendezőjének új szösszenete, az Ergo, illetve versenyen kívül levetítésre kerül majd a Nyomozó is, Gigor Attila első mozija, ami, mondjuk ki, no: zseniális. Annak is kötelező, aki nem jut el a hétvégén Szombathelyig – ott mindenesetre elcsípheti a főszereplőt, Anger Zsoltot, aki ezúttal zsűritaggá avanzsált. Nyilvánvalóan – elnézést - boncol majd.
Haladjunk visszafelé a korral: idén harmincéves a Beatrice, hiába, a legszebb férfikor ez, hiszen még mindig illik a fejre a baboskendő. Ők voltak az a rockbanda, akik voltak annyira őszinték, hogy betiltsák őket, és akik a legenda szerint csirkét daráltak a színpadon - az utóbbiról persze kisült, hogy hülyeség, Aczél elvtárs betojt kissé Ozzy Osborne-tól, és Feróékon vezette le a fölös feszültséget. Szombat este a Pecsában azért csak meg kellene lesni, hátha már csak brahiból megcsinálják, egy plüssnyúlon, mondjuk.
Szintén kőkemény, őszinte, ám érzelmeit legkevésbé sem takargató, ún. „picsogós” rockmuzsikát ajánlunk egy hétre rá – bár minek is, aki idejekorán beleszerelmesedett James Blunt munkásságába, az már úgyis egy éve megvette a tikettet. Mindegy: október 25., a világhíres James Blunt a Papp László Budapest Sportarénában – reménykedjünk, a „You are beautiful” alatt hátha ledarál egy kendermagost.
Vasárnap délután 16.40-től nem elég, hogy a Lost-Eltűntek (futott ez Pokoli Éden címen is, valaki fordítóéknál nagyon beindult) negyedik évadát vetíti az RTL-Klub, de mindjárt kettő részt kapunk egymás után. Egyre keményebb a furmány, egyre több a csavar, de minket mégiscsak az érdekelne, hogy mit keres ott az a fránya jegesmedve? Illetve a csősz mikor kergeti már széjjel a tökkelütött bagázst? A „franciacsiga-kettes” ugyanekkor az ÖcsiKém című amerikai akció-vígjáték-családi-kutyás kombóval támad be. Na persze, már kapcsolok is. Este viszont, 22.00-tól ugyanitt München, Steven „művészfilmes lettem” Spielberg munkája, aki szemfüles, felfedezheti a cseppnyi hazait.
Felhívnánk valamint a figyelmet az Uránia moziban, a KINO-ban és a Cirko-Gejzírben, illetve Pécsett az Apolló Art moziban szimultán zajló Fassbinder fesztiválra – ki ne szeretne megint szimatszatyros bölcsészgyerekként okosakat mondani a filmszínház aulájában? Ki ne szédítene filozófia-szakos csajokat azzal, hogy „Te, kislány, jössz-e velem „Szabadság ököljogát” nézni? Ha meglessük a „Miért lett R. úr ámokfutót” is, hát fogom magam és rögvest lefekszek veled!” Illetve október 19.-ig BÖF – Budapesti Őszi Fesztivál; elcsíphető még városszerte például Szigetvári Andrea és Ladányi Andrea koncertje október 18.-án, szombat este az AKKU Fesztibárban; Veres Adrienn - Győri István - Kaci Simon kiállítása a VAM Design Centerben; és többek közt még a Herrmann csatája is, szomabton és vasárnap egyaránt 22.22-kor az Odeon-Lloyd moziban – a főszerepben Szilágyi Katalin, Bánki Gergely és Máté Zsolt, a rendező Polgár Csaba.
Nem, csirkét nem vegzálnak.