A költészet reneszánsza – Versmondóverseny határon innen és túl
Kosztolányi Dezső mondta egyszer: a vers a könyvben halott, meg kell szólaltatni, tovább kell adni ahhoz, hogy életre keljen. Erre vállalkozik egy hamarosan kezdődő versmondóverseny: a Nemzeti VERSeny, amelynek célja a klasszikus és kortárs magyar költészet népszerűsítése a 21. századi modern technika segítségével. Az esemény egyik szervezője a Magyar Versmondók Egyesülete. Ügyvezető elnökük, Lutter Imre előadóművész, producer a 168 Órának elmondta: a Nemzeti VERSenyt már múlt évben is megrendezték, s a nagy sikerre való tekintettel most újraindítják.
– Tavaly több százan jelentkeztek, köztük Franciaországban, Angliában, Kanadában élő honfitársaink is, 6-tól 94 éves korig. Az első fordulóban egy szabadon választott magyar költő versét kell elmondani, és a kamerával vagy mobillal rögzített videofelvételt május 2-ig kell beküldeni a nemzetiverseny@gmail.com címre. Szakmai zsűri dönt arról, kik jutnak tovább, de a YouTube-ra is föltett produkciókra a közönség is szavazhat. Tavaly hatvanezren nézték meg a versvideókat az interneten. A középdöntőbe már megvágott „versklipeket” kell készíteniük a jelentkezőknek – magyarázza Lutter Imre.
Húsz versmondó juthat be az élő döntőbe, amelyet novemberben, a magyar nyelv napján rendeznek meg a Nemzeti Színházban. A teátrum szintén támogatója a Nemzeti VERSenynek.
– Az idei Arany János-emlékév kapcsán várjuk az Arany-versek, -balladák előadóit is. A költészet újra reneszánszát éli, s a versmondás pedig hungarikum: máshol alig ismerik a színpadi versmondás műfaját. A versennyel azt is szeretnénk kifejezni, hogy a költészet – világnézettől és pártállástól függetlenül – minden magyart összeköt, és gazdagabbá teszi a mindennapjainkat – hangsúlyozza Lutter Imre.
S. ZS.