A játék kockázata

A Nemzeti Színházban játszotta Szent Johannát. Alakítását „súlyosnak és titokzatosnak” látták az ítészek, eleinte naiv komikának a szerepben, aki aztán „hatékonyan próbálgatja oroszlánkarmait”.

Színházi készségei kapcsán meghatározó a Csepeli Családsegítő Központ. Annak munkatársaként peremlétezésre kényszerült gyerekeknek segített harmóniára találni. Drámajátékokon, nyári táborozásokon a figyelem, bizalom, őszinteség voltak a kulcsszavak. Nem puszta mantrák: attitűddé alakultak. Persze az ifjú szociális munkatársnak is kellett instrukció: az intézmény akkori vezetője, Aczél Ágnes segített egyensúlyt találni a megengedés és irányban tartás kapcsán.

Ami saját szüleit illeti: Bánfalvi Eszter édesanyja szemész-ideggyógyász, édesapja angol–filozófia szakos tanárból lett szociálpolitikai tanácsadó, a szegénység felszámolására létrejött Létpénz munkacsoport egyik vezetője. Lányuk már elsős gimnazistaként „Másság napokat” szervezett. Általános iskolás kora óta volt tagja a Gecse Joli vezette színjátszókörnek. Onnan került idővel, kis áttéttel a családsegítőhöz.

Különben éppen a szolidaritásra való készségei okán unta el utóbb az elitgimnázium versenyistálló jellegét. Tanévnyi időt Amerikában is eltöltött. Rénszarvastenyésztő észak-dakotai családhoz jelentkezett, ám a helyszínen kiderült: csak marháik vannak, és enyhe fokban szociopaták. Nem volt tanulságmentes szituáció. Kansasba menekült, majd budai gimiben maturált.

Csak egyszer gondolt arra, hogy nem színész lesz: a Vöröskereszthez állva, minden egyebet feladva, a szegényeket kívánta segíteni Indiában. Csakhogy ott volt az atyai nagymamája, aki még lánykorában – Auschwitzból harminckilósan kikerülve – azt mondta orvosainak: addig kezeljék, amíg nem lesz képes gyereket szülni. Amikor idősen, már az élettől búcsúzva unokája tervét hallgatta az élethosszig tartó, aszketikus misszióról, a fejét csóválta. Eszter szemébe nézve mondta: „Folytatni kell.”

A nagyi saját történetéből kódolható üzenete fordította az unokát ismét a teljesebb életet ígérő színház felé. Ötször jelentkezett a színművészeti egyetemre. Közben családsegítőként dolgozott és az Új Színházban volt stúdiós, ahol egyre komolyabb feladatokat kapott. Negyedik kudarcos felvételije után Ascher Tamás megjegyezte: biztosan színésznő lesz, de vizsgadrukkja miatt hagyja a felvételi próbálkozásokat. A következő évben megtudta: Ascher és Novák Eszter zenés színészosztályt indít. Szokott módon stresszelte végig a felvételit, de felvették. Novák Eszter intelemmel kezdte az oktatást: hallgatói egymástól tanulhatják a legtöbbet. Figyelem, bizalom, őszinteség formálhatja közösséggé őket. Amely az individuum számára is jellemformáló helyzet.

Hamar alakultak igazi műhellyé. Bánfalvi Eszter csak akkor lett nyegle és kedvetlen, amikor Ascher Tamás – a hallgatóktól nem éppen túlbecsült – Vidám Színpadhoz küldte meghallgatásra. Ami abból lett, arról írták: kíváncsi szemű, ugyanakkor nyeglén rezignált tinédzsere a Closer (Közelebb) című előadás egyik erőssége.

Végzősként két vizsgaelőadásukat, a Varázsfuvolát és az Örkény-egypercesekből összeállított produkciót a Merlin Színházban is játszották. Akkoriban ötlik eszükbe: úgyis csak egyiküknek van fix szerződésajánlata, alakítsanak saját társulatot. Így történt, hogy a HOPPart tagjai a színi világ belső körén kívül kezdték a hivatást. Akkoriban nyilatkozta Novák Eszter: „Nagyon szorongva nézem az egészet.” Színházi szaklap elemzője így reflektált: „Félelmei nem látszanak igazolódni. (...) A szakma és a közönség figyelme ugyanis ellensúlyozza a fiatal végzősök újdonat társulatainak sanyarú kitaszítottságát. Nézik őket. Cikkeznek róluk.”

A HOPPart produkciói színházi nyelven, ám merészen fogalmaznak a külvilág történéseiről. Bánfalvi Eszter egyik kedvence a Die Hard című film alapján készült Halálkemény. A próbák és előadások között a Picasso Point nevű kocsmában dolgozik akkor napi 15-16 órát.

Egy évvel később – néhány ifjú társával – Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház új igazgatója hívja társulatához. A self-made színházcsináláshoz szokott színésznő nem érez kedvet ehhez. Édesapja és Zsótér Sándor kérdései azonban egy irányba mutatnak. Nem egzisztenciális lehetőségeket elemeznek. Azt feszegetik: akar-e tanulni, szélesíteni a palettáját? Eszter válaszul előbb csak ordít, majd elgondolkodik. Utóbbiban segíti Alföldi megjegyzése is: olyan fiatalokra számít, akik még „harapnak”.

A Nemzetiben töltött öt évad alatt játszott főszerepeket, kapott kisebb feladatokat. Ahogyan normális színházi közösségekben természetes. Például az Úri muriban Csuli feleségeként odaadó háziszolgát formált. A Mephisto Tebab hercegnőjeként szikáran buja volt, visszafogottan vad, szigorúan szerelmes.

A Nemzetiben azt is megtapasztalhatja: a szakma nagy öregjei nem önmaguk szobrai. Nem volt generációs különbség a póztalanul sokszínű, a világot nyitottan szemlélő, iróniával kommentáló Hollósi Frigyessel való barátságukban sem. Ha kérte, Frici „Papa” sallangmentesen fogalmazott véleményt az ifjú kolléga privát és szakmai ügyeiről.

De a társulati létezést mégis egyre erősebben áthatotta a külvilágban gerjesztett feszültség. A teátrum direktorát a hivatalos politika éppolyan méltatlanul támadta, mint a bejárat előtt tüntető szélsőjobbosok. Bánfalvi Eszter egyike a keveseknek, aki minderre válaszként nem a hallgatást választotta. Interjúkban, videómegosztók felvételein mondta el, mit gondol a politikai játszmákba beleszédült kultúrbürokratákról vagy ordas eszmék eszement híveiről. És nem is csak a színházat ért támadások kapcsán vállalja arcát. Gond nélkül fogalmaz nyilvánosan is józan véleményt, ha úgy érzi egy helyzetről: cinkosság csendben maradni. Harcossága példaszerű, de maga úgy tartja: csak az otthonról kapott csomag része.

Más kérdés, miként súlyozódnak legbelül a dolgok. Az Ármány és szerelemben Miller Lujzát játszotta, aki a történet egy pontján véget akar vetni az életének. Hollósi Frigyes az öreg Millert alakította. Utolsó előadásain is hiteles egyszerűséggel érvelt lányának arról, hogy az életet nem szabad feladni.

Hollósi Frigyes halála után tíz nappal jelentették be hivatalosan: Vidnyánszky Attila lesz az új direktor. Eszter értékrendjében utóbbi történés sem írta felül a személyes veszteség fájdalmát.

Vidnyánszky Attila azt ajánlotta a színésznőnek: maradjon társulatánál. Korábban már dolgoztak együtt, Eszter harmonikus, csibészesen derűs munkakapcsolatra emlékszik. De a direktorváltás másféle csibészségek között zajlott, az ajánlatra nemet mondott.

Telefonálgatott, munka után érdeklődött. Talán véletlen, de azok hívták dolgozni, akiket nem is keresett. Bekerült például a Szkénében futó Rosencrantz és Guildenstern halott című darabba. Amely a hatalom és a kiszolgáltatottság kérdéskörét is vizsgálja.

Az új évadtól a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. Jordán Tamás teátrumában játszik a Mohácsi János rendezte Parasztoperában. Ő Makrancos Kata – Alföldi Róbert vitte színre – a Shakespeare-darabban. Bőven megéri a három és fél órás ingázást a főváros és Szombathely között.

A nagyi intelmét sem feledi: ha majd szembejön vele a megfelelő ember, azt a küldetést is folytatja.

Most kollégától bérel garzont Budán. Majd Szombathelyen is lesz egy másik. Csak bírja majd fizetni valahogy.

Mindegy. A színház nem az egzisztenciáról szól. Lehetőség, hogy a színész a katarzis lehetőségével mondja ki a színpadon azt, amit más közegben úgy nehéz. Ami öröm ebből fakad: közös. A játék kockázata persze a színészé. De az adja izgalmát.

Bánfalvi Eszter szerint ő még tanulókorszakát éli. Másfelől már elért egy pontot, ahonnan nem szeretne elmozdulni. Lehet jobb vagy rosszabb passzban: bármikor képes tükörbe nézni.