A gróf mögött
Midőn a nemes gróf (1791–1860) a tudományos akadémia megalapításán törte a fejét, a pórnép úgy gondolta: árt a ringó bölcső a gyereknek: ütődötté teszi. A Pesten született csecsemők 15 százaléka házasságon kívül fogant (oh, régi szép idők, ugye!). Nem voltak olcsók a „czifra hunczfutok”, egy pásztoróráért négy ebéd árát is elkérték a felingereltektől.
Volt már divatlap, német, majd hazai is. Megjelent a díszmagyar (V. Ferdinánd 1830-as koronázásán), az arszlánok (dandyk) nappal is frakkot húztak (feketét, kéket, barnát), hengerkalapot hordtak (cilindert), a hölgyek „amazonruhát”, blúzt (újdonság a divatban!), fűzőt, pruszlikot, pendelyt.
Minden férfi bajuszt hordott (némely ténsasszony is), már volt üde fogkrém, csak éppen foglekvárnak hívták, és egyes orvosok igen kártékonynak mondták.
Volt baj elég. Köszvény, tüdősorvadás, aranyér, skorbut és vérbaj: szinte népbetegség. A himlő, az orosz influenza és a kolera: halálos járvány. Ez utóbbi ellen bőszen szivaroztak és pipáztak: a felfüstölést hatásosnak tartották. Megalakult az első valódi „örjintézet” Pólya doktor, Rókus-kórházi főorvos vezetésével.
A bútorokban a biedermeier volt a divat: finom és karcsú lantvonalak. Ám az utcán kerülgetni kellett az emberi és állati ürüléket, az agyonvert, bomló kóbor ebek tetemeit. A lakásban is köpködtek (ezért nem is volt divatban a szőnyeg), helyette „finom és választékosabb háztartásokban” köpőcsésze kínálta a komfortot.
Az úri családok táplálkozása kifinomult volt, az 1834-es Pesti Szakácskönyv százötvenféle receptet adott halak, békák, csigák, rákok elkészítéséhez. Igaz, az ebéd végén a kastélyokban is lenyalták a kést.
Divatba jött s nyakra-főre használták a „polgár” szót. Cégtáblákra írták: „polgári szabó”, „polgári órás”, „polgári hentes”. Holott iparosok voltak csak – rótta meg a túligyekvést a polgári sajtó.
Persze, hogy igazán belelássunk a korba és az emberbe, el kell olvasni a gróf naplóját is, mind!
(Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában. Corvina Kiadó)
