A fotográfus magányossága
Érzék – ez a címe Gáti György (kivitelezésében is lenyűgöző) albumának. Az átfutó címlapon iroda(?)belsőt látunk, meglepő, érzéki színekben – a kép középpontjában egy mélybordó fotelegyüttes, mögötte spenótzöld fal, veleszínű függöny és a külvilág (égbolt? – nem tudjuk, milyen magasan vagyunk!) acélkékje. Émelyítő, taszító és vonzó világ ez egyszerre – nem véletlen, hogy Gáti ezt emelte a címlapra.
A kötet alcíme ez: Képek az antroposzférából. Nem véletlenül: merthogy ezeken a képeken alig-alig tűnik fel ember (egy kezünkön meg tudjuk számolni, hányan, azok is magukban, magányosan), a fotók tájrészleteket ábrázolnak, olyanokat ugyanakkor, amelyeken alaposan nyomot hagyott az ember – szigorúan véve éppen ez a nyom a műalkotások tárgya.
Gáti György képei érzelmes alkotások, a művész egy magára hagyott lépcsőkorlátban éppúgy meglátja a drámát, mint egy száradó lepedőben vagy egymásra halmozott zöldségesládákban. Gáti – mint a képekhez illesztett eligazításokból is láthatjuk – bejárta a világot, közeli és távoli helyeket, könyve mégsem afféle utazási album, hacsak nem a sterne-i értelemben: egyfajta érzékeny utazásról van itt szó, amely a lélek mélyére vezet – igaza van Szarka Klárának, az egyik előszó írójának, ezek a fotográfiák tárgyiasult vallomások, a fotográfus belső drámáiról tudósítanak.
Éppen az adja a képek különleges feszültségét, hogy a végletekig lecsupaszított, leegyszerűsített részletek, a visszafogott (bár nagyon precízen kidolgozott – itt kellene szólni a modern, digitális technika és a számítógép adta újfajta lehetőségekről, de ezt inkább a szakemberekre bíznám, én csak konstatálom jelenlétét a szerkesztésben és a végső színkidolgozásban) konstrukció és a kép „belülről jövő” érzelemgazdagságának látszólagos ellentéte. S ezért ravaszul sokértelmű a cím is: Gátinak különleges érzéke van ahhoz, hogy ezt a feszültséget a végletekig fokozza.
Összegző mű, mondhatnánk, ha nem volna e mondatnak afféle lefelé induló része. Pedig mi sem áll távolabb Gátitól.
Jolsvai András
