A fábiáni macskák
A fábiáni macskák első látásra mind egyformák. Félháttal ülnek nekünk, abban a jellegzetes, figyelő macskapózban, ahogyan legjobban szeretik szemlélni a világot: kackiás bajusszal, ugrásra (vagy, ha az élet úgy hozza, alvásra, dorombolásra, lefetyelésre) készen.
A fábiáni macskák mégis mind egyéniségek – közös bennük csak az alkotójuk meg a tartásuk. De mindegyiknek megvan a maga külön története, jelleme, világnézete.
A fábiáni macskák nagy súlyt helyeznek rá, hogy megértsék a köröttünk lévő világot – pedig ez náluk rátartibb élőlényeknek se mindig sikerül. Ők mindenesetre nem sajnálják az időt a megértésre: ülnek és gondolkodnak, a világ végezetéig, ha kell. Az egyikük például azon töri a macskafejét, hogy a Kelént vagy a Helkát látja-e közeledni.
A fábiáni macskák ugyanis erősen Balaton-közeliek: többségük ott ténfereg a nagy víz partján. De azoknak is, akik nem jutnak el a partig, elég nagy a térigényük. A szabadságigényük, ha megengedünk magunknak ennyi antropomorfizmust.
A fábiáni macskáktól nem idegen a humorérzék: gyanítom, a szülőatyjuktól örökölték. Így aztán jobbnál jobb címeket kapnak, kedvencem, amelyben Petrovicsék macskái (mert akad olyan eset, hogy a macskák megkettőződnek) Petőfi távozását figyelik. Petőfi, mondanom sem kell, már nem látszik a rajzon. Távozott.
A fábiáni macskák pillanatnyilag harminc képen láthatóak a Hotel Mamaison Residense Izabella (Izabella utca 61.) reggelizőterében, de azt ígérik, hogy ha minden macskamese elkészül, lesznek hatvanan is.
A fábiáni macskák Fábián László festőművész tündéri, játékos, bölcs grafikáiban (amelyeket aztán ravasz technikákkal dolgozott lemezre) öltöttek testet, s remek meséik mindent elmondanak a világról és rólunk, macskabarátokról, macskaellenségekről.
Egereknek azért nem ajánlanám.
