A cselekvő gyűlölet – A közvélemény felejtéssel tüntet
– Az a – szerintem helyes – megnyilatkozása, hogy az elfogultság és a gyűlölet nem a többség előjoga, egy dolog. De egy kötetbe és egy narratívába tenni Szögi Lajos tanár agyonverését, a cigánygyilkosságokat vagy éppen a Cozma-gyilkosságot, azt a benyomást keltheti, hogy relativizál. Mi volt az oka erre a döntésre?
– A koncepció az első pillanattól az volt, hogy a kétezres évek első évtizedének legsúlyosabb etnikai jellegű bűncselekményeit egy kötetben dolgozom föl. A legerősebb érv az volt e mellett, hogy ezeket a gyalázatos eseteket a közbeszéd is cigány-magyar konfliktusként emlegette és emlegeti a mai napig, legyen szó Olaszliszkáról, a Cozma-gyilkosságról vagy a cigány-sorozatgyilkosságról. Ezt alátámasztotta a büntetőjog is, hiszen valamennyi ügyben megjelent a rasszista motívum. Olaszliszkán az Öld meg a magyart! felszólítás indította be a lincselést, ahogy a Cozma-gyilkosság elkövetői geci magyarnak nevezték a megtámadottakat. A Molotov-koktélos, lövöldözős „cigányvadászatok” pedig egyértelműen az áldozatok cigány mivolta miatt történtek.
– A liberális optimistákat sem kíméli: a gyűlöletbeszéd tiltása, a média gondos szóhasználata, a PC beszéd ön szerint nem old meg semmit. A gyűlölet mélyebb. A közöny még inkább. Mire jutott: mi az oka ennek a mély idegenkedésnek, sokszor gyűlöletnek a cigányokkal szemben?
– Nincs átjárás a cigány és a „fehér” magyarok között. Csak a köztünk lévő árok mélyül egyre. Messzire vezetne, és, amint az ábra mutatja, sehova sem vinne ennek részletesebb taglalása. Amúgy személyes tapasztalatom, hogy egyre kevésbé van átjárás a nem cigány magyarok között is, gyakran már a családtagok között sincs. A mindenkori politikai elitek cinikus számítása bevált, ma már magyar magyarnak farkasa. A politikai korrektség pedig olyan abszurditásokat eredményezett, hogy a TASZ kínált jogi védelmet a náci Kurucinfónak, vagy mint nemrégiben, amikor a Dob utcában próbálták magukat balliberálisnak mondó emberek tisztára sikálni egy szélsőjobboldali párt kaméleon vezérét.
– De hát, és ezt épp ön bizonyítja a Cozma-gyilkosság esetében, a rasszizmus, bár folyamatosan jelen van, a támadások valódi oka sokszor más. Itt az egyik bírósági szinten a konfliktust véletlenszerűnek tartották, ami akaratlanul is azt támasztaná alá, hogy a cigány gyilkosok faji előítéletek miatt öltek, és ezt hiszi a közvélemény is.
– Igen, a faji előítéletesség – pró és kontra – közvetve szerepet játszott, de a kiváló román kézilabdázó meggyilkolását nem ez motiválta. Marian Cozma, társaival egyetemben, rosszkor volt rossz helyen. A veszprémi szórakozóhelytől már korábban védelmi pénzt akart szedni az a szervezett bűnözői csoport, amely ott és akkor korántsem véletlenszerűen jelent meg. A Patrióta tulajdonosa nem akart fizetni, ezért aztán, ahogy a bűnözői zsargonban mondják, a helyet „bekóstolták”. Nem először. Cozmának a védelmi pénz miatt kellett meghalnia.
– A cigánygyilkosságok ügyét 2016-ban zárták le harmadfokon, de ön szerint nem mentek végig minden szálon, és kétséges, hogy minden bűnöst bíróság elé állítottak-e. Miért gondolja ezt?
– Ez tény, maga a bíróság is elismerte, ezért késett annyit a jogerős ítélet. A besenyszögi fegyverrablás ügyében – a gyilkosok a vadászpuskákat onnan szerezték – még 2015-ben is nyomoztak egy olyan elkövető után, aki a megtámadott család és a rögzített lábnyomok szerint is részt vett abban az akcióban. Az ő kilétére azóta sem derül fény, és már nem is fog, a nyomozást eredménytelenül zárták le. A Kúria pedig egy „zseniális” húzással átvágta a gordiuszi csomót, megállapítva, hogy az illető nem is létezett. Meggyőződésem, hogy rajta kívül más segítők, tényleges és pszichikai bűnsegédek is voltak, akik után sohasem nyomoztak. Azaz egyikőjükről, az elsőrendű vádlott Kiss Árpád szeretőjéről már a cigányvadászok elfogásakor is tudott a Nemzeti Nyomozó Iroda és az ügyészség is, de ő a tárgyalási szakban többet ért tanúként, mint vádlottként. Az asszony, a gyilkosok munkaadója, folyamatosan hazudozott a tárgyaláson, amiért is az elsőfokú ítélet után följelentette a bíró. Jelenleg hamis tanúzás miatt folyik ellene büntetőper.
– Sikerült interjúznia például Csontos Istvánnal, két gyilkosság résztvevőjével, a katonai elhárítás volt ügynökével, aki 12 évet kapott. Mi van ezeknek az embereknek a fejében arról a rendről, amelyben szeretnének élni, amiért gyilkolni is képesek?
– Hogy mi van a fejükben, azt nem tudom. Közülük egyedül Csontossal sikerült beszélnem, ő, miközben elismeri, hogy bűnös két gyilkos akcióban, nem tartja magát bűnözőnek. A valódi, Molotov-koktélokat hajigáló, lövöldöző, az ártatlan kisgyereket és felnőtteket legyilkoló „cigányvadászok”, ügyvédeik ígéretei dacára, nem álltak velem szóba. Ráadásul az elsőrendű terhelt be is perelte a lapokat, ahol írtam róla, így aztán érthető, hogy nem fogadott a bizalmába. Kiss Árpád egy társaitól sok szempontból eltérő karakter. Jóval intelligensebb náluk, és nem is a szó hagyományos értelmében vett rasszista. Nem utálja a cigányokat, zsidókat, melegeket, egyszerűen csak nem tekinti őket embereknek. A „gonosz banalitása”, amivel Hannah Arendt jellemezte Eichmannt, esetében abban nyilvánul meg, hogy képes erre a végső redukcióra, elvonatkoztatásra.
– Miből következtetett erre?
– A gyilkosok kizárólag szélsőjobbos portáloknak nyilatkoztak: az ölési cselekményeket sohasem ismerték be, tagadták, hogy szélsőségesen gondolkodnának. Miközben közülük ketten horogkereszttel, a Hitlerre utaló 88-as nyaktetkóval és egyéb náci szimbólumokkal vannak kidekorálva. Mindazonáltal a mai Magyarországon a cigányok, a melegek vagy a liberálisok utálata valóban nem minősíthető szélsőséges gondolkodásnak. Van rá igény. A magyar szélsőradikálisok, újhungaristák tapasztalataim szerint ártatlan kisfiúknak mutatkoznak, amikor lebuknak és felelősségre vonják őket. Mindenki maga döntse el, lényegileg nem azonosak-e az olyan, velük ellentétben őszinte, bevállalós, nézeteikkel a bíróság előtt is kérkedő nácikkal, amilyen például a norvég tömeggyilkos Breivik.
– A könyv elején azt írja, hogy Olaszliszka után nincs többé remény a többség és a kisebbség közötti megbékélésre. Nem hangzik ez túlságosan végletesen?
– Aligha, hiszen Olaszliszka a cigánygyilkosságokba átforduló támadássorozatnak csak a kezdete volt. A merényletek szerencsére 2009-cel véget értek, de sem az elkövetők elfogása, sem pedig hosszú évekre elhúzódó elítélése nem hozott megnyugvást. Az áldozatok hozzátartozói és rajtuk kívül még nagyon sokan nem hiszik el, hogy azok követték el a cigányellenes akciókat, akiket elítéltek. Illetve hogy nem voltak megrendelők, felbujtók, szellemi és anyagi támogatók mögöttük. A polgári és katonai titkosszolgálatok hazudozásai, a rendőrség olykor csapnivalóan szakmaiatlan munkája csak megerősítette ezt a vélekedést a közvéleményben, amely ma már inkább a felejtésével tüntet. A társadalmi méretű felháborodás, a közös bűnök elismerése és kibeszélése híján a feloldozó katarzis elmaradt. És ez nem csak a többség felelőssége. Még tíz év sem telt el a sorozatgyilkosság óta, de már a cigányok sem emlékeznek meg az áldozatokról. A politikusi uszításban a cigányok helyét 2015 óta a menekültek vették át, a romák egyelőre zárójelbe kerültek. De ne legyenek kétségeink, a migránsőrület lecsengésével újra ők lesznek majd a gyűlölet fókuszában.
