14 fokban és nagykabátban nézték a színházi előadást Szombathelyen

A Déryné program részeként mutatták be Szombathelyen a Déryné ifjasszony című darabot. Az előadás igen sikeres volt, ám a hangulat annál fagyosabb lett. 

2023. február 2., 11:49

Szerző:

A múlt héten a Déryné ifjasszony című darabot mutatták be a szombathelyi MMIK színháztermében, ahol igen csak hideg volt – írja az Ugytudjuk.hu.

A portált több olvasójuk is azzal kereste meg, hogy a teremben alig lehetett több, mint 13-14 fok. A nagyszünetben többen visszakérték a téli kabátjukat és így ültek vissza, mások inkább hazamentek felmelegedni.

Az előadás a Déryné program része. A lap emlékeztet: ez az a sorozat, amit a kormány azért hívott életre, hogy a minőségi kultúra ne csak a szűk elit kiváltsága legyen. A programban bemutatott darabok egy szigorú rostán mennek át, a zsűri tagja többek között a Nemzeti Színház igazgatója Vidnyánszky Attila is.

Emlékeztetnek: az MMIK üzemeltetését 2020-ban vette át a magyar állam. Jelenleg a Magyar Teátrum Közhasznú NKft. és a Baross Imre Alapítvány tulajdonában álló Magyar Művészeti Innovációs Központ Nonprofit Közhasznú Kft. üzemelteti az ingatlant.

Az Ugytudjuk úgy tudja, hogy a színészek a pénteki előadásba még a szövegbe is beleszőtték a hideg körülményeket és az hangzott el, hogy többet hideg színházteremben nem játszanak.

(Kiemelt kép: a szombathelyi MMIK színházterme előadás közben. Fotó: MMIK Facebook-oldala)

 

Tegnap 16:59

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.