Vihar a német úthasználati díj körül
A bajor CSU ragaszkodik választási ígéretéhez: vezessenek be úthasználati díjat Németországban, de csak külföldieknek – ráadásul ne csak az autópályákra, hanem minden útra. Kérdés, hozzájárul-e ehhez az EU. A szomszédos országok máris perrel fenyegetnek.
Földrajzi helyzeténél fogva Bajorországban, az észak–déli és a kelet–nyugati forgalom tengelyében különösen sok külföldi autó közlekedik. Ezért népszerű a kormányzó CSU-nak még a tavalyi választás előtt beterjesztett javaslata: fizessenek ezentúl a német autópályákat milliószámra használó külföldiek. Tekintettel azonban arra, hogy EU-országok polgárainak ilyen megkülönböztetését az uniós rend aligha engedi meg, a bajor tervet a kormánykoalíciós partnerek, a CDU, illetve az SPD erős fenntartásokkal fogadták, míg az ellenzéki zöldek gyakorlati meggondolásokból ellenzik.
A vonakodás a héten csak erősödött, miután Alexander Dobrindt, a CSU-hoz tartozó közlekedési miniszter beterjesztette gyakorlati javaslatait. Eszerint minden német közutat csak a díj lerovása után vehetnének igénybe a külföldi autósok. A cél: megakadályozni, hogy azok az autópályák helyett más utakon közelítsék meg céljukat. Az előzetes tervek szerint az egy hónapos matrica tíz euróba, a két hónapos a duplájába kerülne, míg az éves mértékét a jármű kora, teljesítménye és környezetvédelmi besorolása határozná meg: régebbi, nagy motorú, több szennyezőanyagot kibocsátó autók a többszörösét fizetnék, mint a kisebb, korszerűbb járművek. Körülbelül 25–100 euró között mozogna az éves úthasználati díj, s a matricákat a benzinkutaknál, illetve az interneten lehetne a rendszer bevezetésétől, 2016. január 1-jétől megvásárolni. (A 12 tonna feletti teherjárművek már régen díjkötelesek a német autópályákon, jövőre már 7,5 tonnától kell fizetni a 13 000 km-es hálózaton és sok autóúton.)
A matricát a német autósoknak is meg kellene venniük, de őket nem érné további anyagi megterhelés, ugyanis megfelelő mértékben csökkentenék a gépjárműadót. Dobrindt évi 600 millió eurós bevételt vár a díjtól, s az összeget az utak igencsak időszerű fenntartására, korszerűsítésére fordítanák. Ez újabb hazai vitákat jelent majd: míg az autópályák fenntartása a szövetségi kormány ügye, a helyi utak a tartományokhoz tartoznak, amelyek máris jelentkeznek, hogy részesedjenek a bevételekből. Ugyanakkor nyílt kérdés, hogyan foglal majd állást az unió s hová vezetnek a dánok és a hollandok máris beharangozott perei. Miközben a koalíciós partnerek kivárnak, a zöldek gazdaságtalannak is találják az elgondolást: szerintük a rendkívül bürokratikus rendszer üzemeltetése elvinné a bevételek javát.
Németországról további írásokat a
www.ger-mania.hu honlapon olvashat.