Vigyázzunk a Vezúvval!

Nem csupán az izlandi vulkánok ébredhetnek fel, hanem az olaszországiak is – vélekednek az itáliai polgári védelmi hatóságok. Különösen figyelni kell a Vezúvot, amely ugyan 66 éve „nyugalmi állapotban” van, de egy ilyen „rovott múltú” tűzhányóval soha nem lehet tudni.

2010. május 3., 15:32

Az egykor Pompejit és Herculaneumot elpusztító vulkán utoljára 1944. márciusában tört ki, az akkori természeti katasztrófát az Olaszországot megszálló angol-szász szövetségesek filmhíradói dokumentálták. A Vezúv akkor több száz méter magasba lőtte ki láva-szökőkútjait, és hamuesőben összesen 26-an vesztették életüket.

Mint Guido Bertolaso, az olasz polgári védelem főnöke elmondta, ha a Vezúv felébredne, akkor akár Nápoly nagy részét, legalább egymillió embert ki kellene telepíteni. Eddig a campaniai főváros még nem szerepelt az evakuációs tervekben, de elképzelhető, hogy már az idén felveszik a „piros övezethez” tartozó települések közé.

A vulkanológusok legújabb előrejelzései szerint nem kizárt, hogy a Vezúv legközelebbi kitörését olyan erős földrengések előzik meg, mint amilyenek tavaly Abruzzo tartományt sújtották, a robbanás nyomán pedig akár 20 kilométer magas füst- és kőoszlop emelkedhet a magasba, a hamu pedig szétterülne Salerno térségétől Lazio tartomány határáig.

A szakemberek nem csupán a Vezúvra figyelnek, hanem hamarosan megkezdik annak a 13 tengeralatti vulkánnak a figyelését is, amelyek a Tirrén-tenger és a Szicíliai-csatorna között terülnek el. E terv végrehajtása legalább 2-3 évet vesz igénybe és 10 millió euróba kerül. Ha azt vesszük, hogy az izlandi vulkán hamufelhője legalább 3 milliárd euró kárt okozott a légi közlekedésnek és az idegenforgalomnak, szinte komolytalan összegről van szó.

Bertolaso szerint jelenleg a legveszedelmesebb természetes puskaporos hordó nem is a Vezúv, hanem a Nápolyi-öbölben fekvő Ischia szigeten lévő Epomeo vulkán. Ez utoljára 1300-ban tört ki, és azóta kúpja 800 métert nőtt és egyre jobban feszül benne magmatikus barlangja…

További olasz tárgyú cikkeink a

tuttoitalia.huoldalon.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.