Veszteséget hoz a vasárnapi zárvatartás
Franciaországban eddig csak az úgynevezett turisztikai övezetekben lehettek nyitva a boltok vasárnaponként. A szombaton nagy viták mellett elfogadott módosítás bővíti a vasárnapi nyitvatartás lehetőségeit, aszerint, hogy turisztikai, kereskedelmi vagy nemzetközi turisztikai övezetben van az adott üzlet.Korábban csak a turisztikai övezetekben lehetett vasárnap kinyitni a boltokat
.A gazdasági miniszter által beterjesztett szöveget az ellenzék egy részével együtt a kormányzó szocialisták balszárnya sem támogatta. A nyitvatartásra engedélyezett napokat az önkormányzat jelöli ki. A szakszervezeteket azzal nyugtatgatják, hogy az alkalmazottak önkéntes alapon és 100 százalékos pótlékkal foglalkoztathatók vasárnap.
Magyarországon március 15-től vezetik be a boltbezárásokat. A jelenlegi törvény szerint csupán az év végén, adventi időszakban tarthatnának nyitva vasárnap az üzletek. A kormánypárti képviselők azt állítják, hogy nem csökken majd a kereskedelmi forgalom a vasárnap kiesésével.
Az Index
cikkeidézi a Fidesz közleményét, mely szerint kimondottan jót tesz majd a gazdaságnak a vasárnapi zárvatartás bevezetése, mely „tehát összességében pozitív, segíti a kiskereskedelmi fogyasztás további bővülését, fellendítheti a belföldi turizmust, szabadidőipart, vendéglátást”.