Veszélybe kerülhet a német gazdaság
A német gazdaság egyik sikert aratja a másik után, ám sok szakember figyelmeztet: a fellendülés még nem tartós, a dél-európai, az amerikai és a kínai helyzet új veszélyeket hordoz.
A német kivitel májusban 92.1 Mrd. eurót tett ki, ami csaknem 20 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Jóllehet az ország gazdasága minden korábbi várakozásnál gyorsabb ütemben nő, a konzervatív Die Welt német és külföldi közgazdászokat idéz arról, hogy egyáltalán nem lehetnek bizonyosak a kedvező folyamat folytatódásában. Frank Engels, a Barclays Capital vezető közgazdásza szerint semmiképp nem lehet tartós a 6 százalékos növekedés, amely az első negyedévben a német gazdaságot jellemezte. Miután a most futó megrendeléseket teljesítették és nem jönnek további, ösztönző impulzusok, „előbb, vagy utóbb problémával kerülünk szembe.” Engels mindenképpen a fejlődési dinamika lassulására számít. A Barclays korábban 2.1 százalékos gazdasági növekedést jelzett Németországra 2012-re, ezt most visszavette 1.9 százalékra azzal, hogy a külföldi kereslet csökkenésével kell számolni, ami visszavetheti a belföldit is.
Stefan Schneider, a Deutsche Bank elemzője úgy vélte: ha az amerikai gazdaság változatlanul gyengélkedik és Kínának nem sikerül túlhevített növekedését lefékezni, a német gazdaság az év végére stagnálhat, sőt, még zsugorodhat is.
Ború- és derűlátó vélemény
Lakshman Achuthan, a New York-i Economic Cycle Research Institute egyik alapítója szerint az eddigi mutatók nem erősítik meg a világgazdaság fellendülésére vonatkozó általános várakozásokat. A kilátások már a japán atom-katasztrófa és az észak-afrikai fejlemények előtt romlottak. A következmények alól a német gazdaság sem fogja tudni kivonni magát és „gazdaságának lelassulása sokakat meg fog lepni.”
Christoph Schmidt, a Rajna-Vesztfáliai Gazdaságkutató Intézet vezetője viszont arra mutatott rá, hogy a német fellendülés mögött lényegében a hazai kereslet növekedése áll, így az a világkonjunktúra alakulásától függetlenül is még egy ideig fennmaradhat. A Hamburgi Gazdaságkutató Intézet adatai szerint a munkaerőpiac, a legfontosabb tényező, viszonylag stabilnak bizonyul s a lakossági fogyasztás hosszú idő után először növekszik erőteljesen. A kereslet növekedése még olyan cégeket is új beruházásokra indíthat, amelyek eddig kivártak. Ironikus módon ehhez az adósságválságok miatt olcsó pénz is áll rendelkezésükre, hiszen az Európai Központi Bank alacsonyan tartja az irányadó kamatot. Németországban jelenlegi mértékének kétszerese, 3 százalék lenne indokolt.