Vége az izraeli kormánykoalíciónak, április 9-én előrehozott választásokat tartanak

2018. december 24., 14:32

Szerző:

A koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásán elhatározták az izraeli parlament, a kneszet feloszlatását és új választások kiírását április 9-re, miután nem sikerült megállapodniuk az ultraortodoxok katonai behívásáról szóló törvényről - jelentette a Jediót Ahronót honlapja, a ynet hétfőn. 

A kneszet várhatóan szerdán oszlatja fel magát, hogy hét hónappal előre lehessen hozni a parlament százhúsz új képviselőjének a megválasztását. A döntés oka, hogy nem tudtak megállapodni az ultraortodox fiatalok katonai bevonulásának szabályozásáról, noha erről egy bírósági határozat nyomán legkésőbb január 15-ig dönteniük kellett volna. 

Előzőleg a novemberben ellenzékbe vonult Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) párt bejelentette, hogy nem szavaz a koalícióval és a Van jövőnk (Jes Atíd) párt is közölte, hogy ellenzi a készülő törvényjavaslatot. Benjamin Netanjáhú miniszterelnök mindössze egyfős többséggel, hatvanegy mandátummal rendelkező kormányának így kevés esélye volt, hogy keresztülvigye akaratát a szavazáson. 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).