Valutaalap: Merkelnek volt igaza menekültügyben

A korábbi tapasztalatok alapján főként a németek, svédek és osztrákok számára rövid és hosszú távon egyaránt előnyökkel jár, nyitva tartják a kapukat a bevándorlók előtt – idézi a Washington Post a a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi szervezete, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzését. A lapszerint Merkelnek igaza van, amikor befogadja a menekülteket.

2016. január 22., 09:20

Ahol letelepszenek a migránsok, ott a helyiek szerepet kaphatnak ellátásukban. Vannak kockázatok is, pl. a hazai lakosság bérét és foglalkoztatását tekintve, ám ezeket a kedvezőtlen következményeket jó politikával ki lehet küszöbölni.

Továbbá Németországban a munkaerőhelyzet is azt indokolja, hogy igenis adjanak menedéket a rászorulóknak, nem mellesleg ezt szorgalmazzák az olyan nagyvállalatok is, mint a Daimler-Mercedes.

A Valutaalap úgy látja, hogy a menekültek lényegesen lendíthetnek a gazdaságon, csak fel kell számolni az alkalmazásuk útjában álló akadályokat. Ha ez sikerül, akkor az megerősíti Németország vezető helyét Európában.

Ugyanakkor nagy lehetőséget szalaszthatnak el azok az államok, amelyek lakossága szintén öregszik, mégis leeresztik a sorompót – hangsúlyozza az elemzés.

(Forrás: Washington Post/Szelestey Lajos/Klubrádió)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.