Változások a zöld asztalnál

A Sanremó-i kaszinó a múlt évet 74 milliós bevétellel zárta, ami 6 százalékkal kevesebb, mint a 2009. évi.

Az, aki néhány évvel ezelőtt alkalmazottként belépett oda, nagy álmaként dédelgette, hogy krupié lesz. Ha ügyes volt, liftes fiúból pár év alatt azzá változhatott.
Míg két évtizeddel ezelőtt a borravaló adta a fizetés 50 százalékát, ma már a 40 százalékot is alig éri el. És vannak olyan asztalok, ahol szinte semmi borravaló nincs. Ezek az új kártyaasztalok, például a póker, ahol „nem tisztelik a francia vagy az amerikai rulett hagyományait, amelyeknél a borravaló csaknem automatikus udvariassági gesztus és megvannak a maga íratlan szabályai” – ahogy egy krupié fogalmazott.

A Sanremói-kaszinóban rövid idő alatt 15 krupié kérte át magát a házon belül más területre. Volt, aki a játékot felügyelő tv-kamerákhoz került, volt, aki inkább az adminisztratív munkát vállalta, vagy a rulettek és a kártyák ellenőrzését, hogy a játék tisztességes maradjon. Borravaló ezeken a területeken nincs, de kárpótlást találnak abban, hogy éjszaka nem kell dolgozniuk, órákig a zöld asztaloknál állva és rendes családi, társadalmi életet élhetnek.

Az asztaloknál így lassan kicserélődik a régi gárda, fiatal, művelt emberek kerülnek a helyükre, akiknek azonban meg kell tanulniuk, hogyan kell viselkedni. Tudniuk kell, hogy a krupié nem lehet sem túl hallgatag, sem szószátyár, úgy kell viselkedniük, mint egy „úri szalonban”, hogy a vendég jól érezze magát.

Munkájuk azért sem könnyű, mivel ellentmondásos a megítélésük. Egyrészt irigylik őket a kereset, vagy inkább a vélt kereset miatt, másrészt gyanakodva néznek rájuk a kaszinók körüli botrányok, rendőrségi nyomozások miatt.

És mégis az a bizonyos álom azért valószínűleg sokak fejében megszületik ezután is.