Válság idején sem csökken a franciák gyermekvállalási kedve
A franciák életkedve a világválság dacára is töretlen, aminek ékes bizonyítéka, hogy a tavalyi nehéz évben 821 000 újszülött látta meg a napvilágot francia földön. Ez a szám magasan meghaladja az elmúlt évtized átlagát, s a megelőző évhez viszonyítva 365 000 fős (0,5%) népességgyarapodást eredményezett.
AZ INSEE francia statisztikai hivatal adatai szerint 2010. január 1-jén Franciaországnak (európai területén, valamint tengerentúli megyéiben és területein) 64 millió 667 000 lakosa volt.
Az eredmények megerősíteni látszanak azokat a becsléseket, amelyek szerint a népességszám tekintetében jelenleg az európai mezőny harmadik helyén álló Franciaország (Oroszország és Németország mögött) négy évtized múlva listavezető lesz az Európai Unióban, maga mögé utasítja a jelenleg 81 milliós Németországot.
A demográfusok számításai szerint Franciaország lakossága 2050-re eléri a 75 millió főt, miközben Németország lélekszáma addigra a régóta tartó, s megállíthatatlannak tűnő népességfogyás következtében 71 millió főre apad.
A franciák töretlen gyermekvállalási hajlandósága, a családépítési törekvések válságidőszakban is meggyőző stabilitása számos egymást erősítő társadalmi tendencia és a születésszám növelését ösztönző állami családpolitikai rendszer összeadódó pozitív hatásaiból táplálkozik.
Gilles Pison demográfus szerint a háború utáni baby-boom generációk időszakától kedve állandósultnak tekinthető a francia párok gyermekvállalásra való fogékonysága. Viszont szembeszökő változás történt az első gyermek világrahozatalának időbeli eltolódásában: ma már szinte általános gyakorlat, hogy a nők 29-30 éves korukban szülnek először.
Paradigmaváltást jelez az is, hogy a családgyarapításra szánt életszakasz határa is kitolódott: nem ritka, hogy a harmadik vagy negyedik gyermeket 40-50 év közötti anyák hozzák a világra.
A francia demográfiai sikerben a korábbi családépítő hagyományok mellett jelentős szerepet játszik az állami tehervállalás, illetve komplex támogatási szisztéma. Ennek központi eleme a családi adózás, amelyben az első két gyermeket 0,5-0,5 fogyasztói egységnek számítják be, a harmadik és további gyermek(ek) azonban már 1 teljes fogyasztói egységnek számít, ami jelentős mértékben csökkenti a szülők adóalapját.
A francia adórendszer sávos és progresszív, ezért a családi adózás elsősorban a középrétegek számára nyújt előnyöket. (A legszegényebb rétegek nem adóznak, ezért az adókedvezményt sem tudják érvényesíteni, a legmagasabb kereseti kategóriában pedig már nem érvényesül a kedvezmény).
Az adójóváírás és a családi pótlék mellett a kisgyermekes szülők nevelési támogatást is kapnak, s az országban elegendő mennyiségű óvodai férőhely van a legifjabb nemzedék számára, ami a gyermekes anyák munkába való visszaállását segíti. Franciaország emellett uniós kivételnek számít abból a szempontból is, hogy a bébiszitterre fordított költség fele szintén leírható az adóból.
Mindezek fényében nincs mit csodálkozni azon, hogy bár a házasságkötések száma – az európai trenddel összhangban – a franciáknál is látványosan csökken, ez nem fékezi a gyermekvállalási hajlandóságot, sőt: 2008-ban az újszülöttek 52,5%-a házasságon kívül jött világra, 2009-ben pedig már 53% volt a “szerelemgyerekek” aránya. Igaz, ezt is egy sajátosan francia intézmény magyarázza: az állam a házasságkötésre nem vállalkozó, de hivatalosan bejelentett párkapcsolatban (PACS) élők számára is kedvező családi adózási lehetőséget biztosít. És a képlet igazolni látszik önmagát : tavaly egy házasságkötésre már két PACS jutott. A termékenységi mutató az 1993-as mélypontról (1,66) 2008-ra az utóbbi évtizedek csúcspontjára (2,02) ért.
Bár a termékenységi mutató (2009-ben 1,99) tekintetében a franciák az uniós tagállamok között az írek mögött csak a második helyet foglalják el, a nők várható élettartama tekintetében uniós csúcsot állítottak be: egy 2009-ben született francia leánygyermek 84,2 évre tervezhet (a férfiak az európai középmezőny felső harmadában, mintegy 77,8 évnek néznek elébe).
A magas születési rátában szerepet játszó tényezők között érdemes zárójelbe tenni azt a – nagyon elterjedt, de bizonyíthatóan téves és egyszerűsítő – véleményt, amely a bevándorlók magasabb gyermekszaporulatából eredezteti a francia népességnövekedés oroszlánrészét.
Az INSEE adatai arról tanúskodnak, hogy az új bevándorlóktól (két külföldi szülőtől) származó gyermekek részaránya a teljes évi népszaporulatban az 1998-as 6,6%-ról 2008-ig 6,9%-ra, azaz minimálisan növekedett.
