A szerb lapok szerint Ukrajna megtámadta Oroszországot

Vučić szerint a szerb média 80 százaléka áll orosz oldalon.

2022. február 22., 13:05

Szerző:

Szerbia nincs könnyű helyzetben – nyilatkozta Aleksandar Vučić szerb elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan elismerte a két kelet-ukrajnai szeparatista régiót. Amíg a nyugati országok szankciókat terveznek, addig a uniós tagság gondolatával kacérkodó Szerbia tétovázik. A szerb elnök arról beszélt kedden az N1 szerint, hogy a balkáni állam az új helyzet miatt számos politikai, biztonsági és gazdasági jellegű kihívással néz szembe. Azt mondta, Szerbiára már jelenleg is „nyomás nehezül, hogy szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben” – jelentette ki, hozzátéve: további nyomásra számít.

„Az elkövetkező időszak nem lesz egyszerű az országunk számára. Ma, az ülés után parancsot adtam mind a hadseregnek, mind a főparancsnoknak, hogy készüljenek fel a lehető legjobban. Továbbra is azt vásároljuk, ami Szerbia védelme szempontjából a lehető legjobb” – nyilatkozta Vučić az index.hr szerint.

Az N1 szemléje alapján Vučić az interjúban úgy értékelte, a szerbiai média 80 százaléka orosz oldalon áll. A helyi újságok nagy részét egyébként a bulvár-műfaj fedi le, de ezeken a platformokon jellemzően jobboldali politikai, Vučićnak kedvező hangok is megjelennek.

Az Index.hr szerint a szerb államhoz közel álló helyi bulvárlapok egy része, köztük az Informer azt írja: „Ukrajna megtámadta Oroszországot”. Mint szemlézik, a cikkben az áll, hogy Donbászban bombák zuhannak civilekre, nincs áram és víz, az ukránok pedig az Oroszországon belül található határátkelőt ágyúzták – írják. A lap álláspontja szerint az „amerikaiak káoszba taszítják a világot”– áll a szemlében.

Mint megírtuk, az ukrán válság mellett még egy komoly konfliktus alakult ki Európában. Bosznia-Hercegovina két entitása közt hónapok óta feszült a helyzet, Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke rendszeresen kampányol a szerb térség függetlenítéséről, február 10-én pedig az entitás parlamentjének képviselői megszavazták azt a törvényt, amely a Boszniai Szerb Köztársaságban egy különleges jogi és ügyészi tanácsot hozna létre. Az N1 azt írja, a jogszabály elkülönül Bosznia-Hercegovina alkotmányos rendjétől, így a helyi Békevégrehajtó Tanács is úgy nyilatkozott, a nemzetközi közösségnek reagálnia kell a kialakult helyzetre.

Oroszország és az Egyesült Államok Bosznia-Hercegovina miatt is konfliktusban vannak. Mint az Index.hr írja, Békevégrehajtó Tanács döntésére Oroszország is reagált, Moszkva szerint a Szerb Köztársaság parlamentjének határozatai teljesen legitimek, emellett a bosznia-hercegovinai válság elmélyítésével vádolta a Nyugatot. 

(Kiemelt kép: Adem ALTAN / AFP)