Jake Sullivan: Az oroszok bármelyik nap jelentős katonai akciót indíthatnak Ukrajnában
Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az esetleges orosz támadás valószínűleg légi bombázásokkal és rakétacsapásokkal kezdődne, amelyek során civilek is életüket veszítenék.
Az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet – mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken, írja az MTI. „Az oroszok abban a helyzetben vannak, hogy bármelyik nap jelentős katonai akciót indíthatnak Ukrajnában” – fogalmazott Sullivan, hozzátéve: „Fontos számunkra, hogy kommunikáljunk szövetségeseinkkel és partnereinkkel, az ukránokkal és a még mindig ott tartózkodó amerikai állampolgárokkal” – jelentette ki.
„Ugyanakkor tisztázni akarom: nem azt állítjuk, hogy Putyin elnök végleges döntést hozott” – folytatta Sullivan, aki szerint a helyszíni tapasztalatok és a hírszerzési információk „aggodalomra adnak okot”. Az amerikai közszolgálati televízió (PBS) röviddel Sullivan tájékoztatója előtt azt közölte, hogy nyugati tisztviselőktől származó információk szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy döntött: megtámadja Ukrajnát, és ezt a döntést közölték az orosz katonai vezetőkkel is. Sullivan tagadta az erre vonatkozó információkat, és azt mondta: az Egyesült Államok kormánya továbbra sem gondolja, hogy Putyin meghozta volna a végleges döntést.
A nemzetbiztonsági tanácsadó azt is bejelentette, hogy Joe Biden amerikai elnök telefonon fog beszélni Putyinnal, de péntek délutánig a tárgyalás pontos időpontját nem jelölték ki. A Biden-adminisztráció illetékesei hetek óta kongatják a vészharangot egy esetleges Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatban, miután Moszkva jelentős mennyiségű katonát és hadi felszerelést vonultatott fel a két ország határán. Az amerikai kormány több tagja is ígéretet tett arra, hogy súlyos gazdasági szankciókat vetnek ki Oroszországra, ha megtámadja Ukrajnát.
Sullivan – csakúgy, mint korábban Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Biden elnök – felhívta az Ukrajnában élő amerikaiak figyelmét, hogy hagyják el az országot. A nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta, hogy Bidennek nem áll szándékában amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy egy mentőakció keretében segítsék a még az országban tartózkodó amerikaiak távozását. „Ha valaki marad, az kockázatot vállal, és nincs garancia arra, hogy lesz később lehetőség a távozásra” – fogalmazott.
Sullivan szerint egy orosz támadás valószínűleg légi bombázásokkal és rakétacsapásokkal kezdődne, amelyek során civilek is életüket veszítenék. A szakember szerint „reális a lehetősége annak, hogy (az orosz katonai akció során) jelentős mennyiségű területet foglalnának el Ukrajnában”, beleértve akár a fővárost, Kijevet is.
(Kiemelt kép: Joe Biden (b) és Vlagyimir Putyin (j) találkozója 2011. március 11-én. Fotó: AFP / Ria-Novosti Pool)