CIA: semmi jele annak, hogy atomfegyvert vetnek be az oroszok

Semmi jel sem utal arra, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyverek bevetésére készül az ukrajnai konfliktusban – mondta William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szombaton. 

2022. május 7., 21:57

Szerző:

„Azonban az orosz vezetéstől hallott háborús uszító nyilatkozatok fényében nem vehetjük félvállról ezt a lehetőséget” – tette hozzá Burns a Financial Times című amerikai napilap által rendezett washingtoni konferencián. Aláhúzta: a CIA továbbra is fokozott figyelmet fordít a témára.

Röviddel az ukrajnai háború kezdete után Oroszország készültségbe helyezte elrettentő erőit, beleértve a nukleáris fegyvereket is. Többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök is célozgatott arra, hogy szükség esetén kész bevetni a taktikai nukleáris arzenált. Putyin „gyors és erőteljes” választ ígért arra az esetre, ha bárki kívülről beavatkozna az ukrajnai konfliktusba.

Burns rámutatott: értékeléseik szerint Vlagyimir Putyin úgy véli, hogy a katonai konfliktus fokozásával javíthat helyzetén. A CIA úgy véli, Putyin azt gondolja, hogy nem engedheti meg magának a vereséget Ukrajnában.

Hozzátette: Peking lankadatlan figyelemmel követi a konfliktus alakulását, amely befolyásolja Kína Tajvannal kapcsolatos számításait. Az igazgató rámutatott: a kínai kormányt megdöbbentette Ukrajna heves ellenállása, az atlanti szövetség összezárása, illetve a háborúval járó orosz gazdasági költségek. Burns szerint Kínát zavarja, hogy az ukrajnai háború közelebb hozta egymáshoz az európaiakat és az amerikaiakat. „Ezek olyan dolgok, amelyeket nagyon alaposan mérlegelnek” – tette hozzá a tisztségviselő.

Megjegyezte: Kína nem mondott le arról, hogy idővel megszerezze az ellenőrzést Tajvan fölött, de az ukrajnai konfliktus tanulságai befolyásolják a módszerrel és az időzítéssel kapcsolatos számításait. Kína saját területeként tekint a 23 millió lakosú, önálló kormányzattal rendelkező Tajvanra, és jelezte: ha kell, kész erővel visszafoglalni a szigetet. Oroszország ukrajnai inváziója felerősítette a tajvani félelmeket, hogy Peking beváltja fenyegetését.

Kína nem volt hajlandó elítélni az orosz támadást, és bírálta a Nyugat által kivetett szankciókat. Néhány héttel a háború február 24-i kezdete előtt Peking és Moszkva korlátlan stratégiai partnerséget kötött. Kína és Oroszország az elmúlt években szorosabbra fűzte együttműködését az energetika és a biztonság terén.

Ennek ellenére az Egyesült Államok úgy véli, Kínát nyugtalanítják az esetleges károk, amelyeket az okozhat neki, hogy jó kapcsolat fűzi a háborús bűncselekményekkel és kegyetlenkedésekkel vádolt Oroszországhoz – jegyezte meg Burns.

(Kiemelt képünk: Vlagyimir Putyin az orosz haditengerészet napján 2017-ben. Fotó: Valya Egorshin/NurPhoto)

17:09

Kína 2030-ig űrhajóst tervez eljuttatni a Holdra – közölte hétfőn a kínai űrhivatal (CMSA) sajtótájékoztatón.