Ujgur vándor

Izgalmas volt az ujgur ramadán Kínában. Érdemes azért a helyszíneket végignézni. Még a legközelebbi, a belső-mongóliai Ordosz is 3700 kilométerre van Kasgartól, az ujgurok „fővárosától”, mint Budapesttől Teherán, Jekatyerinburg vagy Mali északi határai. De Senjang már 5000, Kuangtung tartomány fővárosa, Kanton már 5400, csak száz kilométerrel közelebb, mint Isztambul, Bangkok, a thai főváros pedig 6600 kilométerre. A kínai hatóságok küzdelme az ujgur terrorizmus ellen annak szülőhelyén annyira intenzív lett az idők során, hogy gyakorlatilag széttolták az országban.

2014. március 1-jén a dél-kínai Jünnan tartomány fővárosa, Kunming vasúti pályaudvaránál egy késes terrortámadásban megöltek 29 járókelőt, 140-et pedig megsebesítettek. Ekkor jelent meg először a közel 5000 kilométeres távolság. Az ujgur ügyekben általában jól értesült Radio Free Asia szerint a nyolc támadó Hotanból származik, ahol korábban részt vettek egy mecset körüli véres összecsapásban. Ezt követően úgy döntöttek – s innentől a történet egybeesik a hivatalos sztorival –, hogy külföldre mennek, és bekapcsolódnak a dzsihádba. S bár a lakhelyükhöz közeli nyugati határok a vad természeti viszonyok miatt elég nehezen ellenőrizhetők, az elmúlt másfél-két évtizedben éppen a terrorfenyegetés miatt olyan hatékonnyá vált a védelem, hogy más lehetőségeket kellett keresniük. De a hegyes, dzsungeles déli határokon sem sikerült átjutniuk, pedig több helyen is próbálkoztak, s elkeseredésükben a kunmingi támadás mellett döntöttek. Azóta a hírek szerint valamivel átjárhatóbbá vált a határ, főképp Vietnam és Laosz felé. Arról értesülhettünk ugyanis, hogy délkelet-ázsiai török konzulátusok százas nagyságrendben bocsátottak utazási okmányokat ujgur menekülők rendelkezésére.

Az ujgurok nagyon sajátos nemzeti fejlődésen mennek keresztül. Száz évvel ezelőtt még nem is hívták őket ujguroknak, hanem türköknek vagy turkoknak, más népcsoportokkal együtt, akiktől azért valamennyire különböztek. A belső-ázsiai türk vidékek keleti részén élő, letelepedett, vagyis nem nomád népcsoportról beszélünk, amelyet az oroszok, jelesül a bolsevikok kezdtek ujguroknak hívni. (Nagy mesterei voltak az önálló népek és nyelvek kinevezésének.) Intelligens elnevezés, hiszen valaha élt ezen a vidéken egy ujgurnak nevezett nép, de az felszívódott a forgatagban, s ma inkább visszafelé próbálnak meg különböző leszármazási fonalacskákat találni a régiek és az újak között, ám ez nem kis kihívás. Ma úgy tízmillióan élnek, főképp Kína legnyugatibb csücskében, és sokan szétszóródva, országszerte. Muszlimok, a szunni iszlám különféle irányzatait követik. Kulturálisan nem teljesen egységesek, amit erősít, hogy főképp oázisvárosokban élnek, s ez viszonylag önállóan fejlődő tradíciókat tesz lehetővé.

Belső-Ázsia modernkori nemzeti viszonyaira jellemző, hogy egy-egy erős törzsi vagy katonai vezető rendre képes volt teljesen átrajzolni a térség politikai térképét. Így ezen a területen legutóbb a 19. század második felében, amikor a kínai uralmat jelentősen erodálta a derekas népirtásokkal kísért nagy tungán lázadás (a tungánok kínaiul a huik, szintén muszlimok), képződött jelentősebb államalakulat, a Jakub bég által létrehozott Kasgaria. Az ébredő ujgur nacionalista tudat szempontjából viszont talán fontosabb a Kelet-Turkesztáni Köztársaság, amely kétszer is létrejött a két világháború közötti kínai dezintegráció idején.

Az ujgurok helyzete bonyolult. A nép döntő része Kínában, a Hszincsiang ujgur autonóm tartományban él. Ugyanakkor kisebbségben vannak a saját tartományukban, s ahol egy tömbben élnek, ez a tömb ott is oázisokból áll. Többségük nem vallásos, de ha már, akkor szalonmuszlim. Vannak masszív, szigorúan vallásos csoportok is, főképp Kasgar környékén. Az imámok nagy része „nem politizál”, ami máshonnan nézve azt jelenti, hogy „együttműködik a rendszerrel”. A korai dzsihád idején tipikus terrorcselekmény volt a „kollaboráns” imámok elleni merénylet. A kommunista hatalommal való szembenállásnak van egy „polgári” szárnya is, erős emigrációs háttérrel, de a legkeményebb dió a muszlim ellenzék.

Az ujgur dzsihád feltámadása az afganisztáni mudzsahedek szovjetellenes háborújának, majd még inkább a tálibok uralmának idejére esik. A Pamír és a Hindukus hágóin átjutó fiatalok részt vettek az afganisztáni harcokban, majd sokan hazatértek, s otthon próbálták meg folytatni a szent háborút. A tálibok visszaszorítása, a kínai határőrizet és a terrorizmusellenes intézkedések együtt erőteljesen korlátozták az aktivitást. Kínában ugyanúgy felvetődnek azonban a terrorizmus elleni küzdelem határaival kapcsolatos kérdések. Főképp Nyugaton vannak, akik azt is megkérdőjelezik, hogy létezik egyáltalán ujgur terrorizmus, s egyszerűen a rezsim sajátos repressziójáról beszélnek. A kormányzat azonban jól érzékelhetően semmiféle jelentőséget nem tulajdonít ezen a területen a kritikáknak.

Az Iszlám Állam kezdeti megerősödése óta beszél Peking az Iszlám Állam (IS) és bizonyos ujgur csoportok kapcsolatáról. Erre azonban sokáig semmilyen tény nem utalt. A török segítséggel Délkelet-Ázsián keresztül Törökországba való vándorlás lehetősége a kapcsolatot elképzelhetővé teszi, de nem bizonyítja. Az Erdogan-rezsim háromnegyed évszázad után ismét Keletre is fordította a török külpolitika figyelmét, és ebben kitüntetett helyet foglal el a „török népek” sorsával való törődés. Peking ezt örömmel fogadta, s ösztönözte is Isztambult, hogy fektessen be az ujgur területeken, járuljon hozzá a kulturális örökség gondozásához. Hogy ennek mennyire lett vadhajtása a menekülők úti okmányokkal való ellátása, nem tudhatjuk. Ahogy azt sem, pontosan kik is ezek a menekülők, s mi lesz velük azután, hogy Törökországba érkeztek. Peking 2-300 olyan „dzsihádistáról” beszél, akiket az IS képzett ki (igaz, a közleményekből még az sem derül ki, hogy ezek hol vannak jelenleg: Kínában-e vagy a Közel-Keleten).

A kínai tájékoztatásra jellemző, hogy egy-egy ügyben sokáig nem mondanak szinte semmit, aztán egyszer csak meglepetésszerűen előugrik egy osztályvezető-helyettes, s ránk önti az összes releváns adatot. E cikk befejezésének másnapján is ez történt, vagyis a tartományi közbiztonsági osztály helyettes vezetője szerint az elmúlt egy évben 132 próbálkozás során 553 „szélsőségest” fogtak el – csak júniusban 35-öt –, és négyet lőttek agyon. 217 gyereket „mentettek ki”, őrizetbe vettek 161 sofőrt, akik közreműködtek a menekülésben. Az informátorok díja ötezertől kétszázezer jüanig, vagyis huszonkétezertől kilencmillió forintig terjedt.