Újabb diplomáciai botrány Oroszországgal

Oroszország a nemzetközi egyezményekre fittyet hányva 89, uniós országbeli politikust magyarázat nélkül kitiltott az országból. A közelmúltban többüket előzetes hivatalos értesítés nékül visszafordították az orosz határról. Az Európai Parlament elnöke hétfőn újból kapcsolatba lép a brüsszeli orosz nagykövettel, s amennyiben nem kap érdemi magyarázatot, válaszlépéseket kezdeményez.

2015. május 30., 19:00

Tegnap a holland miniszterelnök bejelentette: az uniós szankciókra válaszul Oroszország 89 európai politikust kitiltott az országból – adta hírül az AFP francia hírügynökség.

A teljes lista egyelőre nem nyilvános, az AFP megkeresésére az Unió diplomáciai szolgálata is csak annyit válaszolt: tudnak a kitiltásról, de annak jogi alapjáról, hátteréről nincs semmilyen információjuk.

A belga külügyminisztérium szerint a listán szerepel Guy Verhofstadt, az Európai parlament liberális frakcióvezetőjének, korábbi belga miniszterelnöknek a neve is. Az AFP-nek adott nyilatkozatában a belga külügyminiszter hangsúlyozta: a belga politikust azután tiltotta ki Oroszország, hogy Verhofstadt nemzetközi vizsgálatot követelt a meggyilkolt orosz ellenzéki politikus Borisz Nyemcov ügyében.

A svéd külügyminisztérium beszámolója szerint nyolc svéd állampolgár is szerepel az orosz feketelistán, de neveket nem hoztak nyilvánosságra. A megnevezett kitiltottak közé tartozik a finn közszolgálati média szerint Heidi Hautala, a zöldek képviselője is.

Több forrás is kiemelte: a lista köszönő viszonyban sincs a nemzetközi jogi egyezményekkel, s többek között a német kormány is felszólította Oroszországot, hogy hozza nyilvánosságra a kitiltottak nevét. Még múlt vasárnap egy német parlamenti képviselőt, a jó ukrajnai kapcsolatokkal bíró Karl-Georg Wellmann-t visszafordították a moszkvai reptéren. Az orosz hatóságok egyszerűen felültették a német politikust egy Berlinbe tartó gépre, és 2019-ig kitiltották az országból – írta az AFP hírügynökség cikke.

Az orosz félazzal érvel: ők a listán szereplők személyiségi jogainak védelmére hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra a kitiltottak nevét. Ha valaki gyanítja, hogy szerepel a kitiltottak között, a helyi orosz nagykövetségen tájékozódhat erről .

A 168 Óra megkereste az Európai Parlament budapesti tájékoztatási irodáját, ahonnan elküldték számunkra az EP elnökének, az üggyel kapcsolatban kiadott közleményét. Martin Schulz nagyon aggasztónak nevezte, hogy Oroszország több európai politikust és hivatalnokot kitiltott, köztük az Európai parlament több magas rangú tisztségviselőjét is. Mint mondta, elfogadhatatlan, hogy ilyen lépésekkel tovább csökkentik a kölcsönös bizalmat és ellehetetlenítik a jelenlegi geopolitikai válság békés megoldása érdekében, a konstruktív dialógus létrehozására tett kísérleteket.

Schulz kifogásolta, hogy Oroszország több hivatalos felszólítás ellenére sem hozta nyilvánosságra a listán szereplő neveket és a kitiltásuk okát, s hogy az Európai Parlament több tagját hivatalos értesítés nélkül tartóztatták fel a határon. Az EP elnöke felszólította az orosz hatóságokat: azonnal hozzák nyilvánosságra az orosz döntés hátterét a nemzetközi egyezményekkel összhangban.

Schulz hétfőn újból kapcsolatba lép a brüsszeli orosz nagykövettel, s amennyiben nem kap érdemi magyarázatot, válaszlépéseket kezdeményez.


Megkerestük a Külügyminisztériumot, hogy megtudjuk, van-e magyar poltitikus a kitiltotak között, s hogy megismerjük a tárca álláspontját az ügyről, de egyelőre semmilyen válasz nem érkezett kérdéseinkre.

Időközben a VS.hu megjelentette a kitiltottak nevét, a magyar neveket nem tartalmazó lista

itt elérhető.