Új katonai doktrína
Nemrég egy orosz televíziós fórumon egy veterán tábornok arról kérdezte Putyint, hogy kik Oroszország szövetségesei. Az elnök – csak félig tréfásan – III. Sándor cárt idézte: „Oroszországnak csupán két szövetségese van: a hadsereg és a flotta.” És a Putyin-rendszer a jelek szerint immár néhány éve minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy e két szövetségesét erősítse, felhizlalja.
Valerij Geraszimov vezérkari főnök közlése szerint a 2011–2020-as Állami Fegyverkezési Program keretében a fegyveres erők a többi között 100 új hadihajóval, 600 új vagy korszerűsített repülőgéppel, mintegy 1000 helikopterrel, 56 ZRSz SZ–400 és 10 ZRSz SZ–500 légvédelmi rakétaosztállyal lesznek gazdagabbak. Csupán az idén a légierő 150 új repülőgépet kap, köztük Szu–30M2 és MiG–29 SZMT mintájú vadászgépeket, Szu–34 mintájú frontbombázókat, An–148 típusú szállítógépeket, továbbá SZ–400 légvédelmi rakétarendszereket. A légierő tavaly hét új Tu–160M és Tu–95 MSz mintájú hadászati bombázót kapott. A szárazföldi hadsereg ebben az évben a többi között új Ka–52 („Aligátor”) és Ka–50 („Fekete cápa”) harci helikopterekhez jut, és két Iszkander-M mintájú, atomtöltetet hordozni képes hadműveleti-harcászati komplex rakétadandárral bővül. Fegyverzetét tavaly 294 harckocsival egészítették ki.
Kiemelkedő gyorsasággal fejlődik az elmúlt két évtizedben különösen elhanyagolt flotta. 2020-ig a tervek szerint nyolc Borej mintájú tengeralattjárót építenek és állítanak hadrendbe. Ezek 170 méter hosszú, 24 000 tonna vízkiszorítású, minimális zajjal közlekedő rakétacirkálók, amelyeknek mindegyike 16 Bulava mintájú, atomtöltettel ellátott interkontinentális rakétát hordoz és képes víz alatti helyzetből indítani.
Az évtized végéig gyorsan mozgatható vasúti szerelvényekre telepített rakétarendszereket állítanak hadrendbe, méghozzá olyan, atomtöltetet hordozni képes interkontinentális rakétákkal, amelyeket eddig csak silókból vagy tengeralattjárókról tudtak indítani. Borisz Obnoszov, egy hadiipari üzemcsoport vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az évtized végéig valószínűleg sikerül kifejleszteniük olyan hiperszónikus rakétákat, amelyeknek sebessége a hangénak hat-nyolcszorosa lesz. Ilyen rakétákkal ma még egyetlen állam sem rendelkezik, és feltehető, hogy elhárításuk belátható időn belül nem lesz megoldható.
A The Washington Post értesülése szerint az oroszok afféle víz alatti drónok – távirányítású „tengeralattjáró harckocsik” – fejlesztésén is dolgoznak. Ennél még fantasztikusabbnak, bár valósnak mondhatók azok a quad motoron száguldozó távirányítású avatárok, amelyek pisztolyukból halálpontosan lőnek célba. Egy ilyen „emberszabású” robotot már Putyin elnöknek is bemutattak, amikor látogatást tett a Tocsmas nevű kutatóintézetben.
Miközben a világsajtó egyre többet ír arról, hogy a következő évtizedekben óriási (remélhetőleg csak nemzetközi jogi) harc indul az államok között az Északi-sarkvidéken, főként a tengerfenékből kinyerhető természeti kincsek, elsősorban a földgáz- és kőolajlelőhelyek birtoklásáért, az orosz média rendre arról közöl beszámolókat, hogy mostanában hány katonai repülőteret, rádiólokátor-állomást, kisebb és nagyobb katonai bázist épít, mennyi hadgyakorlatot tart Oroszország a Jeges-tenger partján és szigetein. A hadsereg létszámát (845 ezer fő) ugyan mindehhez egyelőre nem növelik, de a fegyveres erőkön belül gyorsan emelkedik a szerződéses, tehát a sorkatonáknál sokkal ütőképesebb katonák aránya.
Szemmel láthatóan javul nemcsak a katonák kiképzése, fegyelmezettsége, hanem élelmezése, ruházata, egyéni felszerelésük (golyóálló mellények, éjjellátó készülékek) minősége. Mindez máris megmutatkozott a Krím gyors és „csöndes” birtokba vételekor, amikor az egyenruhájukon állami jelvényt nem viselő, úgynevezett „udvarias emberek” (feltehetően a GRU – a felderítő főcsoportfőnökség – deszantosai) néhány nap alatt, egyetlen puskalövés nélkül hatalmukba kerítették a 27 ezer négyzetkilométeres félszigetet.
A fejlesztés természetesen megfelelő pénzügyi hátteret követel. Amennyire az egymásnak nem ritkán ellentmondó adatokból kihámozható, tavalyhoz képest az idén mintegy 30 százalékkal emelkednek a katonai kiadások, és 2015-ben az orosz GDP 4,6, az állami költségvetés 23 százalékát teszik ki. Ez az arány a következő években állítólag valamelyest csökken. Mindez természetesen az ország általános pénzügyi helyzetétől és lehetőségeitől is függ, amelyeket erősen behatárol a fő exportcikknek számító kőolaj és földgáz világpiaci árának alakulása. A Putyinnal szemben csak alig-alig ellenzéki volt pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin a katonai kiadások jelentős mérséklése mellett száll síkra, de az elnök ebbe aligha egyezik bele. Ámbár teljesen nem zárható ki, hogy az életszínvonal máris mutatkozó romlása esetleg mégis meggondolásra készteti...
A fenti számtenger után azonban lássunk még néhány adatot, amelyek némileg helyreteszik az orosz katonai ambíciókkal kapcsolatos aggodalmainkat. Oroszország az idén 68 milliárd dollárt költ katonai célokra. Az Egyesült Államok tavaly nyolc és félszer ennyit, 581 milliárd dollárt, de még Kína is 129,4, Szaúd-Arábia pedig 80,8 milliárdot fordított fegyverkezésre és hadserege fenntartására. Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes nyilvánosan idézte egy a Pentagonban lefolytatott hadijáték eredményét, amely szerint az USA hat óra alatt képes megsemmisíteni ellenfele infrastruktúrájának főbb objektumait.
Feltehető, hogy mindebből Putyin elnök is levonja a megfelelő következtetéseket, és nem akar ujjat húzni az Egyesült Államokkal. Az orosz hadseregfejlesztés belátható időn belül nyilván nem célozza meg az USA-val való paritás megszerzését. Amire alapvetően irányul: a volt szovjet köztársaságok (mindenekelőtt Ukrajna) visszahódítása a saját érdekszférájába, és – Putyin szavaival – az „egyenrangú párbeszéd” a Nyugattal. Feltűnő, hogy a tavaly elfogadott orosz katonai doktrína a korábbitól eltérően már nemcsak a nukleáris, hanem a nem nukleáris feltartóztatás szükségességét is vallja. Leszögezi: Oroszország elveti a potenciális ellenfélre mérendő megelőző csapás lehetőségét, mindamellett alkalmazhat ilyen csapást, ha fenyegetés éri az állam létét.
A kérdés csak az: ki mondja meg, hogy egy adott pillanatban van-e ilyen fenyegetés?
