Tűsarkúban hátrafelé

Miről is van szó? Miért kerül a nőknek tízszer annyi erőfeszítésébe elérni ugyanazt a teljesítményt?

A szerzők szerint ennek több oka is van.

Az első mindjárt a sztereotípiákban rejlik. Abban a hagyományrendszerben, amit a nő nehezen emészthető falatként örököl elődeitől. A női szerepvállalás pontosan kijelöli a bejárandó utakat: egy nőnek szülnie kell, rendíthetetlenül nevelnie, példaadó anya- és feleségként helyt állnia mindazon a színtéren, amelyek ezekhez a szerepekhez kötődnek: a munkahelyen, a lakásban, a tűzhely mellett és az ágyban.

Némileg ebből fakad az az attitűd, ami homogén lepelként ráborul a női társadalomra. Az a tulajdonság, amely késleltetésre rendezkedik be: a nők nagy része csak harmincas éveiben eszmél, amikor már van egy házasság és legalább egy gyerek mögötte, hogy hiszen útközben elhagyta valahol a kezdeti céljait. E felismeréssel egy időben sürgetően jelentkezik a kényszer, megtalálni azt. Megvalósítani a gyerekkori, vagy lánykori rózsás álmokat.

„A nők élettörténetében nem az a legnyomasztóbb, hogy olyan hosszú időbe telik, míg valamilyen belátásra térnek, míg már tudják, mit akarnak, és tudatosságra törnek. A nyomasztó az, hogy sokszor már a kezdetektől fogva tudnak mindent, mégis mindig hagyják magukat eltéríteni.”

Jellemzőbb azonban az, hogy nem körvonalazottak terveik. Amikor a férfiak már pontosan feltérképezték, mit akarnak, merre induljanak, milyen állomásokat kell elérniük, addig a nők csaponganak a különféle reális, vagy illuzórikus elképzelések között. Mint ahogy vergődnek a szülők, a környezet elvárásai és saját ambícióik között, vagy mint ahogy gondot okoz a normák kislányos engedelmességgel való követése a saját, ezzel ellentétes késztetéseikkel szemben.

Nagyon karakteres a férfi és a női lélek különbsége ebből a szempontból. Amikor karriert befutott nőket kerestek meg, hogy faggassák őket sikereik mibenlétéről, akkor azok hárították minősítésüket. Nem akartak „karrierista nő” címkét kapni. Különféle szerencsére, csodákra, babonákra, sorsszerű fordulatokra utaltak és mindenképpen kisebbíteni szándékoztak szerepüket. Szemben a férfiakkal, akik határozottan és büszkén zsebelték be az elismeréseket, és semmi kétséget nem hagytak afelől, hogy mindent, amit ők elértek, az kemény és szívós munkájuknak, na, meg személyiségjegyeik remek kombinációjának köszönhető.

A két fél eltérő gondolkodásmódját kiválóan szemlélteti a következő párbeszéd. Az ambícióktól eredendően duzzadó férj így szól a feleségéhez: „Célozd meg a Holdat. Ha elhibázod, akkor sincs nagy vész, a legrosszabb esetben a csillagokon landolsz.” S mi az erre adott tipikus női válasz? ”Na persze, felnyársalva az egyik ágán.”

A nők több mindentől félnek-fogalmazza meg tapasztalatait Zdiarszky asszony, aki karrierista nők számára vezet hatékony kurzusokat. Félnek a közvéleménytől és a férjük véleményétől. Mindig magukban keresik a hibát, szinte lubickolva az önvádak lehúzó tengerében. Mivel utálják a konfliktusokat, mindenféle engedményre képesek, csakhogy elkerüljék azokat. A nők nagyon jól zsarolhatók rossz hangulattal. Inkább kivárnak, nem kockáztatnak semmit. A „szeress engem” és a „ne haragudj rám” vezérelvei között lavírozzák békekötésre hajlamos hajóikat egy életen keresztül. ”A nőket, mint az elszabotált rakétákat, hibás kilövésre programozták be.”

Érdekes kísérletet végeztek a női gondolkodásmód prezentálására. Adott volt egy történet: „Anna orvostanhallgató. Egy fontos vizsga eredményeit fürkészi a hirdetőtáblán. Kiderült, hogy magasan a legjobb eredményeket érte el.”

Ennyi. Innen kellett folytatni, kiteljesíteni, befejezni a történetet. A végkifejlet borítékolható.

Hát igen. A többség teljesen leírta Annát. A folytatásban rémséges szerepeket osztottak rá a női történet-faragók. Pocsék házasság alanya volt, rablógyilkosság elszenvedője, boldogtalan életút végigjárója, szóval tömény kudarc egy rakáson. Ötvennégy százalék horror jutott szegény kis Annának.

A nők nem mertek szép jövőt álmodni egy sikeresnek induló sorstársuknak.

Azért a helyzet fokozatosan és reményt keltően enyhülni látszik. Egyre több nő lép a karrier útjára.

A szerzők szerint társadalomtörténeti szempontból a mai karrierista nők legjobb analógiáját az amerikai feketék adják. Az ún. black bourgeoisie hasonló utat futott be, mint amin most lépdelnek a feltörekvő nők. A feketék egy része minden erejével, élete minden szegmensével bizonyítékokat tálalt a nagyközönség elé. Az iskolai végzettségével, szellemességével, ruházatával, viselkedési szokásaival demonstrálta, hogy éppen olyan civilizált tud lenni, mint a fehér ember.

A karrierista nő a teljesítményét teszi a legelső helyre. Első a munkakezdésben és utolsó a munkavégzésben. Öltözködése feltétlenül drága, de időtlen, feltűnés mentes. „Invesment dressing”- nek nevezik ezt a stílust. Sohasem a nőiességét hangsúlyozza, hanem az eszét, a tájékozottságát, a tettre készségét. Olyan tulajdonságokat igyekszik kidomborítani, amik eredendően férfi privilégiumok, de amikkel ő is prímán manipulál: határozottság, kezdeményező készség, vitára való hajlam.

Bárki betöltheti ezt a szerepet. Különösen azok, akik komolyan veszik a szerzőpáros intelmét: „Ha a nőknek csak egyetlen tanácsot adhatnánk, akkor az így szólna: ne sodródjatok holdkórosan, mindig a közhelyek világában!” Akinek inge, vegye gyorsan magára!

(Cheryl Banard-Edit Schlaffer Tűsarkú cipőben hátrafelé című könyve felhasználásával)

-intera-