Trump szerint elnöksége alatt évtizedekig nem volt háború

A gond ezzel a kijelentéssel csak az, hogy Donald Trump csupán négy évig volt az Egyesült Államok elnöke.

2022. november 17., 12:27

Szerző:

Az Egyesült Államok korábbi elnöke Donald Trump az elmúlt napokban jelentette be, hogy ismét indulni fog az amerikai elnökválasztáson. Az alkalomból beszédet mondott, amelyben úgy fogalmazott, hogy 2016-ban ellenfelei azt mondták róla, szörnyű ember, aki azonnal háborúba viszi az országot, majd szó szerint a következőket mondta:

 „És mégis, évtizedeket, évtizedeket húztam le háború nélkül. Az első elnök, aki ilyen hosszú időn át így tudott tenni.”

A gond ezzel a kijelentéssel csak az, hogy Donald Trump csupán négy évig volt az Egyesült Államok elnöke. (444.hu)

(Fotó: STRINGER / AFP)