Földrengés: már 15 ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Meghaladta a 15 ezret a halottak száma, a sérültekét Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik. Az anyagi kár felmérhetetlen, az ókori Antiochia is romokban hever.

2023. február 9., 06:26

Szerző:

Meghaladta csütörtök hajnalra a 15 ezret a hét eleji törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint, a sérültekét pedig Törökországban már közel 63 ezerre, Szíriában pedig 5 ezernél többre teszik.

A török katasztrófavédelem (AFAD) csütörtök hajnali összesítése szerint az országban 12 391-en haltak meg a 7,8-as erősségű földrengés, illetve az azt követő utómozgások miatt. Ennél pusztítóbbnak csak az 1999-ben bekövetkezett földrengés bizonyult, amely 17 ezer emberéletet követelt.

Szíriában 2992 holttestre bukkantak eddig.

A hatóságok megerősítették azt is, hogy az anyagi kár szinte felmérhetetlen. Több település jóformán teljesen romokban hever, köztük Antakya (az ókori Antiochia) is.

Három nappal a katasztrófa után a térségben még folyamatosan kutatnak túlélők és holttestek után a délkelet-törökországi és észak-szíriai térségben, de a munkát – egybehangzó hivatalos közlések szerint – nehezíti a hideg és a helyszínek nehéz megközelítése az infrastruktúra súlyos károsodása miatt. A török katasztrófavédelmi szervek munkáját számos külföldi mentőegység segíti, köztük több magyar is.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerdán a térségbe látogatott. Az ország hatóságait bírálatok is érték, hogy nem cselekedtek kellő hatékonysággal a katasztrófa bekövetkezte után. Az elnök elismerte, hogy voltak hiányosságok a hatóságok reagálásában, de hangoztatta, hogy egy ilyen méretű katasztrófára lehetetlen felkészülni. Arra kérte a lakosságot, hogy ne üljön fel a provokációknak, és a katasztrófavédelem tájékoztatását kövesse.

„Ma az egység, a szolidaritás ideje van” – mondta, és bejelentette, hogy a károsult családoknak 10 ezer török líra (mintegy 192 ezer forint) anyagi támogatást nyújtanak.

(Kiemelt kép: törokország, feöldrengés, mentőcsapatok. Basir Gulum / ANADOLU ÜGYNÖKSÉG / Anadolu Ügynökség az AFP-n keresztül)