Török kampány az EU ellen

Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Dániában és sokfelé másutt is megkezdődött a török népszavazás. Április 9-ig tart, addig hárommillió szavazásra jogosult török állampolgár szavazhat a világ 57 országában 120 török külképviseleten.

Maga a törökországi népszavazás április 16-án lesz. Alig két hét van már csak addig, de még teljes a bizonytalanság a végkimenetelt illetően. A török közvéleményt ugyan rengeteg intézet kutatja, kérdezi, de ezek szinte mind harcosan pártosak, s eljárásaikat a külső megfigyelők inkább sorolják a választási propaganda tárgykörébe, mint a megalapozott kutatáséba.

A március végi adatok többsége mindenesetre megosztott közvéleményről számol be. Egyes kutatóintézetek szerint a szavazók legalább hatvan százaléka az igen pártján áll, mások szerint a nem győz majd néhány százalékos fölénnyel. Több kutatás szerint nagyon magas, majdnem harminc százalékos az ingadozók aránya.

MTI/EPA/Török elnöki hivatal sajtószolgálata

A kampány intenzív és nem korlátozódik Törökországra. A rivalizáló pártok kivitték a küzdelmet mindenhová, ahol nagyobb létszámú török közösség él, mindenekelőtt Nyugat-Európába. Ennek van gyakorlatias oldala is, hiszen török állampolgárok milliói élnek Németországban, Hollandiában, Ausztriában, és közülük sokan élnek is a szavazati jogukkal, márpedig egy ennyire megosztott társadalomban minden szavazat számíthat. A nyugat-európai kormányok emlékezetes módon ajtót mutattak a kampányolni vágyó török minisztereknek, akik erre őket minősítették nácinak, fasisztának.

A nyugati kormányok, pártok álláspontját is több ok magyarázza. Az egyik az, hogy joggal félnek a „saját törökjeik” között kirobbanható politikai és tettleges összecsapásokoktól. A nyugat-európai közhangulat viszonylag egységesen utasítja el Recep Tayyip Erdogan autokrata, szabadságkorlátozó lépéseit. Sokan rettegnek attól, hogy a nyugat-ázsiai gyűlöletek, feszültségek, terrorcselekmények újabb hulláma törjön be a területükre.

Az utóbbi napokban az indulatok némileg enyhültek. Erdogan úgy döntött, inkább a hazai pályán srófolják a sértett nemzeti érzelmeket. Minisztereinek kitessékelését, valamint hogy őt magát is nem kívánt látogatónak minősítették, a Nyugat-ellenes hisztéria fokozására használja. A legutóbbi gyűlésein már arról beszélt, hogy amint megnyeri a népszavazást és átalakítja elnöki rendszerű állammá Törökországot, újabb referendumot tartanak. Ebben arról kérdezné a népet, fenntartsák-e az ország jelentkezését, tagjelöltségét az Európai Unióba. Hogy javítsa a hangulatot, az EU-t így gyalázta április 2-i ankarai nagygyűlésén: „Az összes EU-ország vezetői elmentek a Vatikánba, hogy meghallgassák ott a pápát alázatosan. Értitek már, miért nem vették fel Törökországot az elmúlt 54 évben? A helyzet világos, az EU egy keresztes gyülekezet! Április 16-án erről is szavazunk!”

A muszlim és keleti sértettségre hivatkozó török elnök láthatóan mindent az alkotmánymódosításra tett fel, ami további tíz évre bebetonozhatná őt a teljhatalomba. Gyakorlatilag egyeduralkodóként vezethetné az országot, s a kormányzásból kihagyhatná a parlamentet is. A miniszterelnököt, a kormánytagokat és a saját helyettesét, továbbá a bírókat is az elnök nevezné ki. Ezt a kampányban azzal népszerűsítik, hogy az amerikaihoz hasonló rendszert vezetnek be. Az ellensúlyok, a sajtószabadság,  gondolati és szólásszabadság amerikai gyakorlatát persze nem emlegetik eközben. Erdogan több más autokratához hasonlóan arra számít, hogy szabadságkorlátozó gyakorlatát az Egyesült Államok új kurzusa majd jóváhagyja.

A népszavazási kampánynak van keleti oldala is. A hadsereg befejezettnek nyilvánította észak-szíriai hadműveleteit. Ez névlegesen az Iszlám Állam erői ellen folyt, de a lényeg a szíriai kurd fegyveresek kiszorítása, a helyi kurd autonóm területek meggyengítése volt. Azzal indokolja ezt, hogy a szíriai kurd Népvédelmi Erők valójában az Ankara által terrorizmussal vádolt Kurd Munkáspárt (PKK) alvállalkozója. A bonyolult kurd kérdés és a szíriai rettenetes helyzet így válik a török belpolitika részévé.

Erdogan és pártja egyébként 2013 és 2015 között megpróbálkozott a békés rendezéssel a kurdokkal. Tárgyaltak a PKK bebörtönzött vezetőjével, Abdullah Öcalannal, a rendezésnek látható eredményei voltak. Erdogan azonban feltehetően felismerte, hogy hatalmi szempontból előnyösebb számára a félháborús állapot, a terror és a nacionalista hisztéria, mint a kiegyezés. Ezért tért vissza a terror és a háború útjára, s ezen akarja magát a népszavazási győzelemmel teljhatalmú vezetővé tenni.