Tőkés László semmilyen megoldást nem nyújt a valós problémákra

Közleményben ítélte el Corina Creţu, az Európai Parlament szocialista frakciójának alelnöke Tőkés László EP-képviselő azon kezdeményezését, hogy nyilvánítsák 2013-at az autonómia évének a magyar közösség számára Romániában és az egész Kárpát-medencében.

2013. január 5., 22:02

„Tőkés László azon igyekezete, hogy nacionalista demagógiára használja ki a magyar közösség gondjait, semmilyen megoldást nem nyújt a magyar nemzetiségű román állampolgárok valós problémáira, és ellentétesek az európai gazdasági és intézményi integrációval” – olvasható a román EP-képviselő közleményében.

Szerinte Romániának párbeszédre és szolidaritásra van szüksége.

„Sajnálatos, hogy az EP egyik tagja, aki alelnöki tisztséget is betöltött ebben a testületben, nem értette meg: az európai föderalizmusról zajló közvitának semmi köze az etnikai autonómiához, a túlfűtött nacionalizmushoz és szeparatista törekvésekhez, hanem a gazdasági, szociális és döntéshozói válságra keres megoldást európai szinten” – vélekedett Cretu.

Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel közösen tartott pénteki sajtóértekezletén javasolta azt, hogy legyen 2013 az autonómia éve a magyar nemzeti közösség számára, amelynek során a kezdeményezők a működő európai autonómiák bemutatását, a közösségi önrendelkezés és föderális államberendezkedés népszerűsítését szolgáló akciókat szerveznének, írja a

Transindex.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.