Tőkés bírálta Mesterházy kolozsvári látogatását
Közleményben bírálta Tőkés László, hogy a Kós Károly Alapítvány és a Táncsics Alapítvány szervezésében Markó Bélának a meghívására Mesterházy Attila, az MSZP elnöke előadást tartott a nemzetpolitika aktuális kérdéseiről Kolozsváron, ezt megelőzően pedig a két alapítvány elnökei – Markó Béla és Szabó Vilmos – együttműködési megállapodást írtak alá.
Az EMNT elnöke szerint az RMDSZ volt elnökének szíve-joga azt meghívnia, akit akar, és azzal barátkoznia, akivel akar. „Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...)kompromittálja” – fogalmazott az EP-képviselő.
Hozzátette: az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítja, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel, írja a
Transindex.