Több mint negyven halálos áldozata van az áradásoknak a Nyugat-Balkánon

A hivatalos adatok szerint eddig több mint negyven halálos áldozata van az esőzések okozta árvizeknek és földcsuszamlásoknak a Nyugat-Balkánon, nem hivatalos források viszont ennél sokkal riasztóbb adatokról számoltak be, sokan eltűntek.

2014. május 21., 05:30

A hatóságok jelentése szerint Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is meghaladja a húszat a halálos áldozatok száma, pontos adatokat azonban nem közölnek arról, hány emberéletet követelt a példa nélküli árvízi katasztrófa – számolt be róla az MTI.

Az áradások és földcsuszamlások a térségben több mint egymillió embert érintenek közvetlenül, százezrek hagyták el otthonaikat, tízezreket pedig a hatóságok menekítettek ki. Csak Szerbiában több mint harmincezer embert kellett kiszabadítani a víz fogságából.

Szerbiában szerdától péntekig háromnapos gyászt hirdettek az áradások áldozatainak emlékére, Bosznia-Hercegovinában pedig kedd volt a nemzeti gyásznap. Becslések szerint az áradások okozta gazdasági, mezőgazdasági és az infrastruktúrában keletkezett kár eléri a hárommilliárd eurót is.

Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök kedden Belgrádban kijelentette: csak Szerbiában a kár értéke biztosan meghaladja a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,64 százalékát, azt az arányt, amely az európai szolidaritási alapokból való támogatás igényléséhez szükséges.

Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában is arra szólították fel a kitelepített lakosságot, hogy addig ne térjenek vissza otthonaikba, amíg az árvíz sújtotta területeket a hatóságok nem fertőtlenítették. Elmondták továbbá azt is, hogy ne egyenek azokból a terményekből, amelyek egy ideig víz alatt voltak.

Az orvosok pedig arra figyelmeztettek, hogy áradások után heveny gyomorbántalmak, valamint hepatitisz és tífuszos betegségek is megjelenhetnek.

Fertőzésveszélyesek lehetnek az elhullott állatok is, a szerbiai állat-egészségügyi főfelügyelő kedden arról számolt be, hogy eddig mintegy száznegyven tonna elhullott állatot semmisítettek meg. A szerb kormány pedig arról hozott döntést kedden, hogy a szerbiai állattetemek mellett a Bosznia-Hercegovinában elhullott állatokat is a Belgrád és Újvidék között körülbelül félúton fekvő Ingyián (Indija) égetik el.