Több halálos áldozat Indiában

Már legkevesebb hetvenegy ember halt meg és további betegeket ápolnak négy kórházban, amióta vasárnap a nyugat-indiai Gudzsarát állam székhelyén, Ahmadábádban egy ünnepségen mérgező, házilag készített alkoholt fogyasztottak - közölte csütörtökön a helyi hatóságok képviselője.

2009. július 9., 10:49

Egy rendőrségi szóvivő szerdán elmondta, hogy az alkoholból fogyasztók kisebb része a kórházban, nagyobb része otthon vagy az utcán halt meg. Többségük vasárnap lett rosszul hányással és görcsökkel. Az áldozatok között van a szesz állítólagos készítője is, aki eladta azt a Madzsur Gam és Odhav körzetek nyomornegyedében lakó szegény munkásoknak.

A szeszfőző, fia és egy másik rokona azért ittak az alkoholból, hogy bizonyítsák a keserűsége miatt kifogásolt ital jó minőségét a rendőrök előtt. Mindhárman kórházba kerültek, és meghaltak.

Az illegálisan főzött olcsó szesz okozta halálesetek gyakoriak Indiában, ahol kevés ember engedheti meg magának az engedélyezett italokat. A "dészi dárú" néven ismert tiltott szeszt gyakran rovarirtóval keverik, hogy fokozzák hatását. A hindu nacionalisták kormányozta Gudzsarát államban a helyzet még rosszabb, mert az állami törvény mindenféle alkohol árusítását tiltja.

Dühös helybeliek bezárták a boltokat, és az utcákra gyűltek több illegális szeszgyár azonnali bezárását követelve. A tüntetők kövekkel támadtak a rendőrökre, azzal vádolva őket, hogy elnézik a zugfőzést. A terület belügyminisztere elrendelte az ügy kivizsgálását, hat rendőrt kötelességmulasztás miatt felfüggesztettek vagy áthelyeztek, 32 embert pedig őrizetbe vettek tiltott szeszfőzés és -árusítás vádjával.

India legsúlyosabb ilyen tragédiája 2008-ban történt: Karnátaka és Tamilnádu államokban legkevesebb 180 ember halt meg illegálisan főzött szesz fogyasztása miatt. 1980-ban 128-an haltak meg Madzsur Gamban szennyezett alkoholtól.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.