Tiszti főorvos: Hónap végén újra berobban a járvány

Az omikron tehet róla. 

2022. január 11., 14:23

Szerző:

Ukrajnában január végén újra fellángol a koronavírus-járvány – jelezte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese a BBC Ukrajina internetes kiadványnak adott, kedden megjelent interjújában.

A tisztségviselő prognózisát arra alapozta, hogy a hónap végéig egyre jobban elterjed az országban a vírus erősen fertőző, omikron variánsa. Szavai szerint a járvány újabb csúcspontja februárban lesz, fokozatos csökkenéssel egészen áprilisig. Hozzátette, hogy a fertőzés terjedési üteme függ a járványellenes intézkedések hatékonyságától, és attól, hányan veszik fel addig a védőoltás két dózisát, illetve a harmadik, emlékeztető adagot.

Megjegyezte, hogy az új fertőzések száma és a halálozások tekintetében az egészségügyi tárca nem számít rosszabb helyzetre idén, mint amilyen 2021-ben volt.

A harmadik, emlékeztető oltással kapcsolatosan emlékeztetett arra, hogy január 6-tól minden felnőtt korú ukrán megkaphatja azt. Kiemelte ugyanakkor, hogy a stratégiai vállalatok alkalmazottait és az egészségügyben dolgozók beoltását tekinti a minisztérium elsődlegesnek, mert ez a két szféra kulcsfontosságú járvány idején. A minisztériumban azzal számolnak, hogy a járvány újabb fellángolásáig 300-400 ezren veszik fel a harmadik oltást.

Elmondta, hogy az 5-11 év közötti gyermekek koronavírus elleni beoltását a tárca leghamarabb áprilisban készül áttekinteni. „A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy ez a gyermekekre nézve veszélytelen” – jelentette ki, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy Európában egyelőre még nincs erre vonatkozó ajánlás.

Közben az elnöki iroda közölte, hogy a 12–18 éves korosztályba tartozók is megkapják az ezer hrivnyát, azaz csaknem 12 ezer forintot, ha felveszik az oltás mindkét dózisát.

A Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett, december 19-én elindult program keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát kap, amelyet kijelölt célokra – belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre – költhet el. A kijevi vezetés ezzel azokat a vállalkozókat kívánja egyúttal segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások.

Ukrajnában keddre az azonosított fertőzöttek száma 5429-cel 3 709 871-re, az elhunytaké 219-cel 97 544-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 2500-zal 89 780-ra csökkent. Az elmúlt napon 915 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 039 548-an adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 802 880-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 28 085-en kaptak. Hétfőn 96 385 embert oltottak be.

(Kiemelt képünk illusztráció. Egészségügyi dolgozót oltanak az oxfordi Astrazeneca koronavírus elleni vakcinájával az ukrajnai Kijevben, 2021. március 15-én. Fotó: AFP | Sergei Supinsky)