Tiszteld a nőt!

A nők lenézése az erőszakra csábít – figyelmeztetett a napokban, immár nem először, Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök. Az államfő ezúttal a médiában szereplő nőimázs, a nőket lealázó reklámok ellen kelt ki, mert véleménye szerint ezek csak bátorítják azokat, akik szóval és tettekkel szexuális zaklatásnak teszik ki a nőket, és ebben immár a legfiatalabb korosztályok is részt vesznek.

2010. április 28., 07:39

Napolitano egy olasz esélyegyenlőségi bizottság által szervezett tanácskozásnak küldött üzenetet. „Egyértelmű, hogy a tömegmédiában olyan nő imázsát kommunikálják, aki díszítő elemként szerepel, akit fogyasztási cikként kínálnak fel és mindez mélységesen sérti az olasz nők méltóságát.” – írta a köztársasági elnök, aki egyúttal felszólította a nőket. ők maguk is követeljék meg a nekik járó tiszteletet. Az államfő szavai nagy visszhangot váltottak ki, a legtöbben egyetértettek velük, persze voltak árnyalatnyi különbségek. Rosy Bindi, a baloldali PD elnöke szerint itt az ideje, hogy a fiatalok komolyan vegyék az esélyegyenlőséget a közéletben és a magánéletben egyaránt. Ezzel szemben Caterina Balivo tv-s műsorvezető, aki végigjárta a tv-s karrier valamennyi lépcsőfokát, volt „dekoráció” is show-műsorokban, úgy vélekedik, hogy egy nő akkor alázza meg magát, ha hagyja, hogy csupán díszként használják, de ha például egy aktnaptár előmozdítja saját jövőjét, nyugodtan vállalja. „El kell fogadni, hogy a televízió az esztétikumon alapul” – mondta. Sokkal keményebb volt viszont Oliviero Toscani, aki többek között a Benetton nagy feltűnést keltett reklámjainak fotóit készítette. Toscani szerint a nők maguk is hibásak a hallgatásukkal, és emlékeztetett arra, hogy cenzúrázták annak idején egy anorexiás nőről készített képét, holott azt akarta vele mondani: „így jártok, ha a fotómodelleket akarjátok utánozni”. A fotós ugyancsak lehangolónak tartja, hogy a tv-s műsorvezetőnők többsége Barbie baba utánzat, a felfújt, szupermagassarkú cipőkben billegő nők ellepték a sajtót és immár a politikát is. „Úgy tűnik, mintha semmi más nem lenne nekik fontos, csak a sminkjük” – mondta Toscani, aki szerint a reklámokban is a hétköznapi, egyszerű lányoknak kellene helyet adni. Megszólalt a témában a Corriere della Serában nyitott blogjában Maria Laura Rodotá, az Amica című női magazin főszerkesztője, aki az olasz feminista mozgalmat is hibáztatja a jelenlegi helyzetért, amely nem a valódi női jogokért, a munkavállalással és a gyermekneveléssel kapcsolatos problémák megoldásával foglalkozott évtizedeken át, hanem a „női gondolkodás mássának” polgárjogáért, amely miatt a „női emancipáció” valósággal szitokszóvá vált. „A feminista politikai korrektség hiánya végül legitimizálta a legközönségesebb szexizmust a munkahelyeken, a családokban, a férfi-nő kapcsolatokban. Mindezt annyira eltűrte a közfelfogás, hogy a szexuális felszabadítást ma már a legtöbben csak jó biznisznek tekintik….Ma a nők sokkal kevésbé szabadok, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt egy olyan önmagába fordult társadalomban, amely nem fogad el új női imázsokat” – írta keserűen Maria Laura Rodotá.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.