Tifoso-ország

A „tifoso”, azaz szurkoló szó is egyike azoknak az olasz kifejezéseknek, amelyek meghonosodtak Itália határain kívül is. Nem véletlenül. Egy nagyon is igaz közhely szerint két olasz valójában csak két dolgon tud vérre menően összeveszni: a konyhán és a focin. A Tuttoitalia szerkesztőjének van két római barátja, akik bölcsődés koruk óta ismerik egymást, de a Lazio-Juventus meccsek idején szóba sem állnak egymással, mivel az egyik a Kék Sasoknak, a másik a Zebráknak szurkol.

A felmérés szerint az olaszok 52,2 százaléka elkötelezettje valamelyik csapatnak, és ez az elmúlt 5 évben 10 pontos növekedést jelentett. (Na jó, ebben benne volt egy vb-győzelem, meg a Milan, valamint az Inter Bajnokok Ligája-diadala is). És most már a nők sem panaszkodnak, hogy párjuk vasárnap egyedül hagyja őket, mert rohan a stadionba: minden negyedik hölgy szintén szurkolónak vallotta magát. (Időnként az olasz bajnoki meccsek tv-közvetítése egyben szépségverseny is a lelátók kamerapásztázása idején).

A közvélemény-kutatás ugyanakkor kimutatta, hogy a szurkolók között nőtt a munkanélküliek száma – nekik ez a társadalmi kötődés fontos hajtóereje. Lehetőség számukra, hogy a győztesek közé tartozzanak. Ezzel is magyarázható, hogy az alsóbb néprétegek között a Juventus a legnépszerűbb országszerte, kivéve Torinóban. Ott a „bevándorlók” drukkolnak Del Pieróéknak, a helyiek a „szegény rokon” Torinóhoz húznak. (Igaz, a gránátmezeseknek is volt nagy korszaka, a tragikus véget ért 40-es évekbeli csapat, amely zsinórban nyerte a bajnokságokat az 1949. május 4-i supergai repülőszerencsétlenségig…).

A megkérdezettek 29 százaléka Juve-szívű, az Inter hívei 17, a Milané 14 százalékot mondhatnak magukénak. Néhány éve még fordított volt az arány, de nem lehetett nem tudomást venni a kék-feketék sorozatos sikereiről. Ugyancsak 10 százalék feletti az AS Roma és a Napoli tifoseriája, függetlenül az eredményektől, vagy az eredménytelenségtől – egyszerűen hagyomány a két városban és körzetében.

A felmérés elárulta, hogy egyre több az „aktivista” szurkoló”. Ez sem meglepő, hiszen sokan saját identitásukat keresik, mivel sem a politikának, sem a szakszervezeteknek, sem a vallásnak nincsen igazán közösségteremtő erejük. Márpedig zászlóra szükség van – ott vannak a futballcsapat színei. Ma már teljesen bevett szokás, hogy azok, akik nem járnak stadionokba, „szurkolótáborként” nézik egy-egy klubban, vagy valamelyikük otthonában a meccseket.

Egy klub szenvedélyes utálata is teremthet közösségeket. A megkérdezettek 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egy „ellenség-csapat” hozta össze állandó társaságát. Korábban a közellenség a mindent letaroló, sokak szerint a bírók és a szövetség kegyeit is élvező Juventus volt, manapság az Interé ez a megtisztelő cím. A kisebb, de azért már szép sikereket elért csapatok, a Fiorentina, a Cagliari vagy a Bologna hívei egyben lokálpatrióták, és ki nem állhatják a „nagy hármast”. A Milan saját táborán kívüli népszerűtlenségét a tulajdonos miniszterelnök Silvio Berlusconi is okozza, aki saját „győztes vállalkozó”-imázsát a Diavolóra építette. (Amikor 1994-ben először lett kormányfő, mögötte volt egy háromszoros BEK, illetve BL-győztes csapat, amelyet ő hozott fel a 80-as évekbeli bundabotrány utáni mélypontról a Baresi, Maldini, Van Basten, Gullit-féle gárdával). Ezért nem meglepő, hogy az itáliai Milan-drukkerek több mint 40 százaléka a Szabadság Népe (Popolo della Libertá) pártra szavaz, míg a Milan-elleneseknek több mint kétharmada a baloldali Demokrata Pártra (Partito Democratico) voksol.

A politikai hovatartozás jelentkezik a Roma-Lazio ellentétben is: a Farkasok szurkolói inkább bal-, balközép-szimpatizánsok, már csak azért is, mert a Lazio hagyományosan jobboldali, sőt, a legtöbb szélsőjobboldali híve a kék-mezeseknek van. (Ez a tradíció Mussoliniig vezethető vissza, a Duce kedvenc csapata a Lazio volt). Érdekes ellentmondás viszont, hogy az Inter szurkolói között sokan szavaznak a nacionalista Északi Ligára, holott a kék-feketéknél etnikailag színesebb csapat nincs az egész Serie A-ban. A Juve-tábor ugyanakkor főleg középre húz. A La Repubblica szerint ugyanolyan bizonytalan és sebezhető, mint az olasz politika, mint egész Itália….