Tényleg lemond a medvetagadó miniszter?

Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter közölte, hogy hülyeség a vadátjáró, arrafelé nincsenek is medvék és ő bizony lemond, ha mégis. Erre jött egy ökológus...

2022. augusztus 2., 19:30

Szerző:

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter épp a dél-erdélyi autópályáról, annak is a Lugos és Déva közötti 14 kilométeres 2-es szakaszáról beszélt, amelynek megépítésére eddig 6 pályázat érkezett. A miniszter egy adott ponton megemlítette, hogy a szóban forgó, Temes és Hunyad megyét összekötő szakasz tervein úgynevezett ekoduktok (útpálya fölött létesített vadátjárók) kialakítása is szerepel kimondottan medvék számára.

Ekkor a miniszter úr kifejtette, hogy ez hülyeség, hiszen ő bánsági származásúként pontosan tudja, hogy a Bánságban nincsenek medvék.

Azt is hozzátette, hogy ennek ellenére megépítik az ekoduktokat, ha már azok szerepelnek a tervben, de ő

lemond a miniszteri tisztségéről, ha kiderül, hogy abban a régióban mégis vannak medvék.

A sajtó erre megkeresett egy ökológust, aki tényként elmondta, hogy

márpedig vannak arrafelé is medvék, sőt farkasok és hiúzok is, így az ekoduktok nagyon is fontosak lesznek.

A medvék számára ugyan csak tranzitövezet a Bánság, de éppen azért fontos, hogy az autópálya megépítése után is biztosítva legyen az átjárás, mert különben a génáramlás megszakad az Erdélyi-középhegység és a Déli-Kárpátok állományai között, ráadásul balesetekre is számítani kéne, hiszen a medvék ekoduktok hiányában is megpróbálnának átkelni az autópályán – írja a Főtér, hozzátéve, hogy várják a miniszter lemondását. 

(Az emberek közelségéhez hozzászokott fiatal barna medve dinnyét eszik az erdélyi Kovászna megyében található Torja község közelében 2021. augusztus 21-én. MTI/Veres Nándor)

Bombatölcsérekkel lyuggatott búzamezők, blokád alatt tartott kikötők és szállítási útvonalak, brutális hőhullám és vízhiány, egekbe szökő élelmiszerárak, egyre több éhes száj – 2022 nyarának globális agrár- és élelmiszerhelyzete a többet kevesebből elvét vetíti előre.