Távol-keleti hektár – Kínai kalandok Szibériában
A tágabb értelemben vett Szibéria az Uráltól a Csendes-óceánig húzódik, s három nagyobb közigazgatási egységre tagolódik: az Uráli, a Szibériai és a Távol-keleti szövetségi körzetre. Utóbbi – amely kilenc területi egységet, köztük Amur megyét, a Habarovszki határterületet, Jakutföldet, a Zsidó autonóm területet is magában foglal – területe hazánkénak mintegy a hetvenszerese. Lakossága azonban alig éri el a hatmillió főt, és annak is jelentős része a vidék déli, mezőgazdaságilag még művelhető szűk sávjában él, sok ezer kilométernyire Moszkvától. Jellemző, hogy az Uráltól nyugatra elterülő európai országrészt a szibériai lakosság – abból magát mintegy kirekesztve – Oroszországként emlegeti.
A 20. század elején Pjotr Sztolipin, a reformátor miniszterelnök kezdeményezésére az ország európai részéből mintegy félmillió földműves költözött át a Távol-Keletre, ahol ingyen földhöz, előnyös feltélekkel vetőmaghoz, gépekhez jutottak. A szovjet ötéves tervek során ezen a vidéken számottevő nehézipar alakult ki. A Szovjetunió felbomlása után azonban a nagyüzemek egy része bezárta kapuit, a kolhozok feloszlottak, és megkezdődött, majd mind inkább felgyorsult a lakosság visszaáramlása a „történelmi” Oroszországba.
1991 és 2015 között a távol-keleti – döntő részben orosz nemzetiségű – lakosság létszáma az egyötödével csökkent. Kis részük – főként az idősebbek közül – paradox módon nem nyugati, hanem déli irányban távozott: átkelt az Amuron, azaz Kínába költözött, ahol alacsony hazai nyugdíjukból jobban tudnak megélni, mint a szülőföldjükön. Ennél sokkal jelentősebb azonban a spontán „népvándorlás” az ellenkező irányba: kínaiak kelnek át a nagy határfolyón, hogy a föld- és munkanélküliségnek hátat fordítva alakítsák jövőjüket az orosz Távol-Keleten.
Fotó: MTI/EPA
A kelet-szibériai lakosság összetételének változását látva Moszkva a maga módján igyekszik saját honfitársait előnyös, ismét meggyőzően többségi helyzetbe hozni. A Távol-keleti hektár elnevezésű projekttel az orosz kormányzat próbálja feléleszteni a száz évvel ezelőtti sztolipini reformot. A zord, messzi vidékre áttlepülőknek költözési segélyt, ingyenesen földet, előnyös bankkölcsönöket ígér. A VCIOM nevű közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az oroszországi lakosság 14 százaléka érdeklődik a projekt iránt, tavaly nyárig azonban mindössze háromezren szánták el magukat, hogy éljenek is a lehetőséggel. Az orosz sajtó nagy lelkesedéssel számolt be róla, hogy a szovjetrendszer idején Dél-Amerikába emigrált ortodox óhitűek közül sokan kívánnak letelepedni Amur megyében. Mint a helyi önkormányzat hírportálja büszkén hírül adta, Szvobodnij város közelében már 24 óhitű munkálkodik új település lérehozásán.
A The New York Times helyszínen járt riportere rámutat, hogy csupán a kínai Heilongjiang (Hejlungcsiang) tartományban kétszázszor annyian élnek, mint a vele szomszédos, Sztálin által mesterségesen létrehozott Zsidó autonóm területen (Birobidzsan), amelyből a már a szovjet időkben is csak kisebbségben lévő zsidó lakosság döntő hányada az elmúlt évtizedekben Izraelbe távozott. Ezen a vidéken eközben az oroszok száma is jelentősen megcsappant. Növekvő számú honfitársai körében itt él és gazdálkodik családostól a 62 éves Li Chengping, mégpedig mintegy 35 hektáron, miközben hazájában, Kínában a parasztok nagy többségének még egy hektár föld sem jut. Ez a farmer – írja az amerikai lap – a Szovjetunió felbomlása után szétesett kolhoz földjét bérli, amelyen fiával együtt sertéseket tenyészt és szóját termeszt. Az áttelepült kínaiak rendszerint mint szezonmunkások vagy orosz gazdák béresei kezdik, később azonban többnyire a saját lábukra állnak. „Őrültek módjára éjjel-nappal dolgoznak” – így jellemezte a riporternek az új lakosokat Marija Voron járási főnök. A járásban egyébként ma már mindössze két zsidó család él. Az utóbbi időben a helyi hatóságok egyre nagyobb akadályokat támasztanak a kínaiak letelepedése elé, de hiába: a spontán áttelepülés folyamata gyakorlatilag megállíthatatlan.
Kelet-Szibériában és a Távol-Keleten nem csak magánszemélyek nyomulnak Kínából. A távol-keleti orosz hatóságok bejelentették, hogy mintegy százezer hektárnyi műveletlen szántóföldet szándékoznak bérbe adni a határ mentén egy kínai agrárvállalatnak, amely gabonát akar ott termeszteni. A CITIC nevű kínai beruházási konglomerátum egyik leányvállalata és a fele részben az Oleg Gyeripaszka multimilliárdos által birtokolt Grand Bajkál orosz idegenforgalmi óriás néhány hónapja írt alá egy 11 milliárd dolláros szerződést a kristálytiszta tó környékén létesítendő turistaparadicsom kiépítéséről. Közös erővel fejlesztik az ehhez szükséges infrastruktúrát, beleértve a közlekedést is.
A kínaiak távol-keleti terjeszkedése láttán orosz nacionalista politikusok próbálkoznak azzal, hogy megállítsák a folyamatot, de egyelőre eredménytelenül. Vlagyimir Zsirinovszkij, az úgynevezett Liberális Demokrata Párt vezére és parlamenti frakcióvezetője nyíltan követeli, hogy minden kínait toloncoljanak ki az orosz Távol-Keletről. Sztanyiszlav Govoruhin rendező egyik filmjében arra igyekezett figyelmeztetni honfitársait, hogy Kína úrrá lesz az orosz Távol-Keleten, könyvében pedig a vidék „tömeges elkínaiasodásáról” írt, azt hangoztatva, hogy a térség hamarosan inkább lesz kínai, mint orosz.
A Putyin-kormányzat, bár nyilván nem véletlenül hirdette meg a vidék oroszokkal való újrabetelepítését, nyilvánosan nem reagált ezekre a hangokra. Az ötvenes évek népszerű dalának első sora (Az oroszok és a kínaiak örök időkre testvérek) már régen feledésbe merült ugyan, de a múlt ködébe veszett az 1969. évi Damanszkij- vagy Zhenbao-konfliktus is, amikor az Usszuri folyó mindössze háromnegyed hektáros lakatlan szigetecskéjének birtoklásáért a két fél fegyveres erői több tucat halálos áldozatot követelő ütközetet vívtak. Moszkvát a jelek szerint az elkínaiasodásnál sokkal jobban izgatja a nemzetközi terrorizmus, Észak-Korea, Szíria, végső soron az Egyesült Államok nemzetközi pozíciója, és mindebben számít Kína támogatására. Xi Jinping (Hszi Csin-ping) elnök meghívására májusban Vlagyimir Putyin Pekingben részt vesz az Egy övezet – egy út elnevezésű program nemzetközi konferenciáján, és külön is tárgyal a vendéglátókkal. A kínai államfő, akit legutóbb „elvtársnak” nevezett, júliusban Oroszországba látogat.
Közben pedig csak találgatni lehet, hogy a kínaiak fokozódó demográfiai térnyerése tíz-húsz éven belül milyen változásokat idézhet elő a Távol-Kelet térképén.
