Szürke eminenciásból lett külügyminiszter

Az új, nagykoalíciós német kormányban Guido Westerwelle helyét a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier veszi át. Míg a liberális FDP-hez tartozó elődje ismételten és határozottan bírálta az Orbán-kormány bizonyos intézkedéseit, ez várható tőle isis, aki az Európai Unió, annak erősítésének elkötelezett híve – amint azt már a német diplomácia élén korábban is kifejezésre juttatta.

„Munkáskáder”, mondták volna nálunk Frank-Walter Steinmeierre még jó 20 évvel ezelőtt. A régi-új német külügyminiszter, a szociáldemokraták korábbi kancellár-jelöltje 1956 januárjától Északrajna-Vesztfália tartomány egy kis falvában nőtt fel. A papa asztalos, a mama gyári munkás, a három gyerek szerény körülmények között nevelkedik. Frank-Walter az, aki utóbb elszármazik a faluból. Az éles eszű, szorgalmas fiú Giessen város jeles egyetemén jogot és politikatudományt hallgat. Olyan sikerrel, hogy azután tudományos munkatársnak hívják egyetemére, ahol is a hajléktalanok jogairól s az állam irántuk való felelősségéről szóló disszertációjával doktorál. Egyébként igencsak balra áll. Olyannyira, hogy dolgozik egy, az NDK-hatóságok támogatását élvező és ezért a bonni titkosszolgálat által megfigyelt folyóiratnak is.

Egy szabad országban Dr. Steinmeier 1991-ben ettől függetlenül felvétetik Alsó-Szászország kormányhivatalába, sajtópolitikai előadóként. Kitűnően dolgozhat, hiszen felfigyel rá a tartomány miniszterelnöke –bizonyos Gerhard Schröder.- egyébként ugyancsak munkáscsaládból származó szociáldemokrata jogász. 1993-tól Steinmeier már Schröder titkárságának vezetője, egy évvel később a tartományi minisztériumok munkájának összehangolója, 1996-ban pedig államtitkári rangban a kormányapparátus vezetője. Két évvel később, amikor Schröder kancellár lesz, magával viszi a kitűnően bevált háttér-embert és az egyik legfontosabb posztot: a kancellári hivatal vezetését, egyúttal a titkosszolgálatok felügyeletét bízza rá.

Egy szürke eminenciás felemelkedése

Mint e posztok betöltői általában, Steinmeier is hosszú éveken át „szürke eminenciás”, a kancellár bizalmasa, ügyeinek intézője, sok javaslatának kidolgozója. Mégis névtelen, a nyilvánosság előtt ritkán szereplő ember, akinek sikerét az jelenti, ha főnöke sikeres. Ötletekkel, tervekkel, amelyekről csak ők ketten tudják, honnan származnak. Így Steinmeier kulcsember volt a gárdában, amely kidolgozta Schröder Agenda 2010 címen ismert javaslatait az adók, a nyugdíj- és a szociális juttatások rendszerének – Németországban is elkerülhetetlen – reformjáról. E máig vitatott reformok, amelyek következtében többek között csökkentek a munkanélküliek járadékai, távolról sem váltottak ki lelkesedést a szocdem választók köreiben – Steinmeier iránt sem.

Gerhard Schröder hű háttér-embere a kancellári hivatal és a titkosszolgálatok élén eltöltött hat évben rengeteg kapcsolatot tudott kiépíteni. Partnerei korrekt, pragmatikus embernek ismerték meg, akinek gyakran sikerült egyeztetnie szögesen ellentétes álláspontokat. S miután hivatalában a nagyvilághoz is sok köze volt, Schröder apparátusának diszkrét, hatékony vezetőjét világszerte megismerték.

Újráz a meglepetés-külügyminiszter

Amikor a 2005-ös választások után Angela Merkel nagy-koalíciós kormányt alakított, az SPD Frank-Walter Steinmeiert jelölte külügyminiszternek. A választás sokakat meglepett, de hozzáértők, mint az egyik jeles előd, a szabad-demokrata Hans-Dietrich Genscher, üdvözölték. Alkalmasint joggal: Steinmeier eredményesen működik, még ha felmerülnek is kétségek. Például, amikor kiszivárog: jóllehet a Schröder-kormány hivatalosan ellenezte az iraki háborút, amerikai tábornokok szerint a (Steinmeier felügyelte) német hírszerzés a háború kimenetele szempontjából „döntő jelentőségű” értesülésekkel segítette annak idején Washingtont. Steinmeier mindezt cáfolta. Az újabb nagy-koalíció megalakulását megelőző tárgyalásokon már általános volt a várakozás, hogy a külügyi tárcát ismét Steinmeier kapja.

Frank-Walter Steinmeier egyéniségének magán-jellegű vonatkozásairól éppoly keveset tudni, mint a korábbi vetélytársnő, Angela Merkel esetében. Csak 39 évesen nősült, egykori egyetemi hallgató-társát vette el: Elke Budenbender közigazgatási törvényszék bírája és a maga szakmai életét éli a 14-16 órás munkanapokat teljesítő férj mellett – aki azután vese-donorként is állt felesége mellett.