Szlovákiába már tízezrével térnek vissza a kivándorlók

2018. április 16., 11:17

Szerző:

Szlovákia egyre vonzóbb a munkavállalók számára. A legfrissebb elemzések szerint a korábbiakhoz képest jóval kevesebben mennek külföldre dolgozni, miközben az ott levők közül egyre többen térnek haza. Ezzel párhuzamosan tömegével jönnek az országba a külföldi vendégmunkások – írja a pozsonyi Új Szó.

A gazdasági válság 2008-as kirobbanása után  Szlovákiában is tömegével szűntek meg a munkahelyek, ami egyre több embert kényszerített rá arra, hogy külföldön keressen munkát. Egy tegnap közzé tett hivatalos felmérés szerint azonban mára látványosan változott a helyzet. „Már 2016-ban 6 ezerrel többen jöttek az országba, mint ahányan elhagyták, tavaly pedig az előbbiek száma 15 ezerrel haladta meg az utóbbiakét”.

A trendforduló elsősorban a külföldi munkavállalók egyre nagyobb beáramlásának köszönhető, lényeges változások tapasztalhatók azonban a hazai munkaerő esetében is. 2011-ben például csaknem 46 ezer szlovák állampolgár hagyta el az országot a külföldi munkavállalás miatt, miközben nem egész 27 ezren tértek haza.

Tavaly azonban már az el- és a hazavándorlók száma is nagyjából 30 ezer körül mozgott.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.