Szlovák nyelvtörvény: félrevezetik a közvéleményt?

Az Új Szó ennek alkalmából két részes cikksorozatban foglalkozott a szlovák nyelvtörvény értelmezésével. A következőkben közöljük a szlovákiai, magyarul megjelenő napilap írását, amely Szabómihály Gizella; a Gramma Nyelvi Iroda munkatársa tollából származik.

Ha akár ezt, akár a különböző tévés vitaműsorokban elhangzott érveket és magyarázatokat megvizsgálja az ember, nyilvánvaló, hogy néhány alapvető kérdés körül forognak.

Ezek szerintem az alábbiak:
1) Mennyiben vonatkoznak a törvény rendelkezései az egyénekre, az állampolgárokra?;
2) Milyen kommunikációs helyzeteket szabályoz a törvény?;
3) Korlátozza-e a törvény a nem államnyelvű megszólalásokat, ezen belül a) a kisebbségi nyelvhasználatot, b) a standardtól eltérő szlovák nyelvváltozatokat?

Az említett minisztériumi hirdetés – akárcsak a kérdésben megszólaló szlovák illetékesek – azt róják fel az ellenzőknek, félrevezetik a közvéleményt, amikor arról beszélnek, hogy a törvény alapján megbírságolhatók természetes személyek. A hirdetésben is idézett megszólalások között van e tekintetben nem helytálló, hiszen egyértelmű, hogy pl. az ügyfél, a beteg, a gondozott, a tűzoltóság segítségét kérő a törvény értelmében nem büntethető, mert számukra a törvény nem írja elő az államnyelv használatának kötelességét. Az államnyelv használatának kötelezettsége a törvényben felsorolt jogi személyekre és intézményekre, pontosabban ezek alkalmazottaira, munkatársaira vonatkozik, hiszen egyértelmű, hogy a nyelvet nem az intézmény mint olyan (pl. a posta, a tűzoltóság, a rendőrség, televízió), hanem az ott dolgozó emberek használják. Tehát alapvetően az a kérdés, szankcionálhatók-e ezek a személyek? Hogy erre választ adjunk, egy kis kitérőt kell tennünk, és meg kell vizsgálnunk a jogi norma fogalmát.

A jogi norma (pl. adott törvény, annak egy konkrét szakasza) „állami kényszerrel biztosított általános magatartásszabály”, amelyet a jogalkotó bizonyos feltételek fennállása esetén elvár azoktól, akikre a rendelkezés vonatkozik. A jogi norma azt is előírja, milyen jogkövetkezményei lesznek az előírásban foglaltak elmulasztásának. Az államnyelvtörvény egyes rendelkezései esetében a jogi norma elemei a következőképpen jelentkeznek: a 2. § (5) bek. szerint a törvény „az állami szervekre, a területi önkormányzati szervekre, egyéb közigazgatási szervekre, jogi személyekre, vállalkozó magánszemélyekre, valamint magánszemélyekre vonatkozik”. Milyen magatartást vár el ezektől a jogalkotó? E tekintetben az egyes alanyoknak eltérő kötelességeik vannak: az állami szervektől, a területi önkormányzati szervektől és más közigazgatási szervektől a jogalkotó elsősorban is azt várja el, hogy védjék az államnyelvet, és e célból (saját hatáskörükön belül) maguk is ellenőrizzék a rendelkezések megtartását [2. § (1) bek.].

Az ún. hivatalos/hivatali kapcsolattartásban a) az állami szervek, a területi önkormányzati szervek és egyéb közigazgatási szervek, az általuk, valamint a jogszabályi úton alapított jogi személyek a hivatali érintkezés során az államnyelvet kell, hogy használják [3. § (1) bek]; ezeknek az intézményeknek a dolgozói, valamint a közlekedési és a távközlési vállalatok, a posta alkalmazottai, az állami alkalmazottak, a szlovák fegyveres erők, a fegyveres rendvédelmi szervek és egyéb fegyveres testületek, valamint a tűzoltóság tagjai pedig kötelesek az államnyelvet ismerni, azt a hivatali érintkezés során használni [3. § (2) bek]. Az e rendelkezésekben előírt magatartás (azaz az államnyelv használata a hivatalos/hivatali és szolgálati érintkezésben) megszegése esetén a felügyeleti szerv (a kulturális minisztérium) valóban csak az érintett intézményt bírságolja meg (ha nem szünteti meg adott határidőn belül a feltárt hiányosságokat). Az alapvető kérdés azonban az, hogyan reagál erre az érintett intézmény.

Pénzbírságok: túl sok a magánszemélyeknek?

Az államnyelvtörvény módosítása kapcsán talán a legnagyobb vitát a pénzbírságok újbóli bevezetése váltotta ki. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a bírságok a magánszemélyek számára túl magasak. Amint az előző írásban szó volt róla, a törvény értelmében a felügyeletet ellátó minisztérium közvetlenül nem bírságolhatja meg még azokat az alkalmazottakat sem, akik számára előírja az államnyelv használatát, tehát pl. a posta, a tűzoltóság, a rendőrség munkatársait.

Az esetleges bírságot a törvény rendelkezéseit megsértő alkalmazott munkáltatója kapja. Ezért egyesek megint úgy vélik, hogy a munkáltató a bírságot majd áthárítja az alkalmazottjára.

Személy szerint úgy vélem, hogy erre nem gyakran kerül majd sor. Ne feledjük ugyanis, hogy a hatóságokat, az önkormányzatokat és egyéb közigazgatási szerveket a törvény az államnyelv védelmére, a törvény betartásának ellenőrzésére kötelezi. Tehát ezek a szervek nyilván belső utasításokkal oldják meg ezt a kérdést. Az egyéb intézmények, szervezetek valószínűleg szintén így járnak majd el, a Szlovák Posta körlevelét majd más hasonló utasítások követhetik. A posta a saját szempontjából logikusan járt el: megelőző céllal felhívta az alkalmazottai figyelmét a törvény rendelkezéseinek a betartására. A veszély szerintem éppen ebben rejlik: ezek a belső utasítások (amelyek esetlegesen csak szóban hangzanak el) jobban befolyásolják majd az érintett szerveknél a nyelvhasználatot, mint maga a törvény, azaz a jogalkotó által elvárt magatartás bírság nélkül is kikényszeríthető.

Elsősorban olyan munkahelyeken, ahol kisszámú magyar munkavállaló dolgozik, illetve olyan településeken működő intézményekben, ahol a magyar lakosság kisebbségben van, kialakulhat olyan légkör, amely mindenféle szankcióval való fenyegetés nélkül arra készteti a magyar vagy magyarul is beszélő alkalmazottat, hogy a nyilvános vagy hivatalos kapcsolattartásban ne használja ezt a nyelvet. Ez pedig oda vezet, hogy a hivatalhoz, közintézményhez vagy szolgáltatóhoz forduló állampolgár még akkor sem élhet anyanyelv-használati jogával, ha ez elvileg lehetséges volna. Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely arra kötelezné az államnyelvtörvényben említett hatóságok, intézmények alkalmazottait, hogy beszéljék a kisebbségi nyelvet, nyelveket. Ha tehát a hivatalnok, a postai alkalmazott vagy az egészségbiztosító pénztár munkatársai nem beszélnek az ügyféllel pl. magyarul, akkor az ügyfél semmit sem tehet.

Visszaszorul a magyar nyelv használata

A fentiek miatt úgy vélem, hogy elsősorban azokon a településeken szorul vissza még jobban a magyar nyelv nyilvános használata, ahol a magyarság eddig is kisebbségben volt; azokban a járásokban, ahol tömbben él a magyarság, a szlovák nyelvű megszólalást elváró légkör kevésbé alakul ki. Jelentős szerepe van azonban a munkahelyi vezetőknek is: ha saját maguk is beszélnek magyarul nyilvánosan, akkor ezzel a többi dolgozót is erre bátorítják - írta az Új Szó szlovákiai napilap.

Ezzel kapcsolatban egy közkeletű félreértésre is fel kívánom hívni a figyelmet. A postai körlevél kapcsán többen azt nyilatkozták: a posta nem vette figyelembe, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, a hivatali érintkezésben a kisebbség nyelve is használható. Ezt a hibát állítólag később a posta is elismerte, pedig az említett jogszabály, azaz a kisebbségi nyelvhasználati törvény a postára nem vonatkozik. A 2. § (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a törvény alkalmazásában a hivatali érintkezésen az állampolgár és a közigazgatási szerv kommunikációját kell érteni. A kisebbségi nyelvhasználati törvény tehát a hivatalok és intézmények jóval kisebb körét érinti, mint az államnyelvtörvény.