Szjjártó jelezte, hogy figyelik a szlovákiai eseményeket

A bűncselekménnyel vádolt volt szlovák kormányfőt félti.

2022. április 23., 17:38

Szerző:

Szijjártó Péter Facebook-oldalára azt írta:

Mi, itt Magyarországon figyelemmel követjük a Szlovákiában jelenleg zajló szokatlan belpolitikai eseményeket. A hírek szerint az ellenzék vezetőjét börtönbe akarják küldeni, ezért most indokolt a szokásosnál is nagyobb és szorosabb figyelem.

A szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) eljárást indított Robert Fico korábbi szlovák kormányfő, a jelenleg ellenzéki Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke valamint kormányának egykori belügyminisztere, Robert Kalinák ellen. A két szlovák politikust bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsították meg.

(Kiemelt kép:  Pozsony, 2020. március 1. Robert Fico, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője sajtótájékoztatót tart Pozsonyban 2020. március 1-jén. Fico pártja 18,29 százalékkal második helyet szerzett. MTI/EPA/Martin Divisek)