Szijjártó kijelentette, hogy nincs mit bejelentenie

Nem változtatott semmit a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjának magyarországi helyzetén az, hogy a török elnök beterjesztette a parlament elé a skandináv ország belépését jóváhagyó törvénytervezetet – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

2023. október 24., 18:46

Szerző:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve közölte, hogy a nap folyamán beszélt török kollégájával, Hakan Fidannal, aki tájékoztatta, hogy Ankarában is a törvényhozás elé terjesztették a svéd NATO-tagság ratifikációját.

„A mi helyzetünkön ez nem változtat semmit. Magyarország parlamentje egy szuverén ország szuverén parlamentje, tehát szuverén döntést fog hozni ebben a kérdésben” – szögezte le.

„És most azzal, hogy Törökországban is megtörtént az ügynek a parlament elé való beterjesztése, ezzel gyakorlatilag most a török parlament ott tart, ahol a magyar parlament hosszú hónapok óta van, hiszen a magyar parlament számára is a kormány már beterjesztette a ratifikációhoz szükséges határozattervezetet” – mutatott rá.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó Jakub Porzycki/NurPhoto via AFP)