Szerda este újabb 130 rakétát lőtt fel a Hamász

Tel-Avivban és a város környékén is megszólaltak a szirénák.

2021. május 12., 20:20

Szerző:

Intenzív rakétatüzet zúdított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet Izraelre szerda este – írja az MTI. Ez már a második nap, hogy rakétaesőt indítottak a Gázai övezetből Izrael felé, Tel-Avivban és környékén, az ország központi és déli részén megszólaltak a szirénák. A Hamász bejelentette, hogy 130 újabb rakétát indított útnak.

Az övezet melletti Szderótban eltalálták egy hatemeletes épület egyik ötödik emeleti lakását. A repeszek megsebesítettek hét embert, köztük egy hatéves gyereket életveszélyesen. Ebben a városban csak 15 másodpercük van a lakóknak arra, hogy védett helyre érjenek a légvédelmi jelzés megszólalása után.

Askelónban a tetőn keresztül csapódott be egy rakéta egy családi házba, ahol jelentős anyagi károkat okozott, de a lakók időben az óvóhelyre értek, ezért halálos áldozata nem volt a támadásnak.

Előzőleg az izraeli légierő lerombolt egy sokemeletes épületet a Gázai övezetben, amelyben különböző irodák voltak, köztük a Hamászé is. Az épületben tartózkodókat előzőleg figyelmeztették a készülő légicsapásra.

A hatóságok bejelentették, hogy csütörtökön sem lesz tanítás az ország déli és középső részében.

Hétfő este rakétaháború kezdődött Izrael és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között, miután Jeruzsálemben összecsapások voltak palesztinok és az izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél.

Kiemelt kép: Rakétákat indítanak Izrael felé a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah-ból, amelyet a palesztin Hamász mozgalom irányít, 2021. május 12-én.