Szerbiában már csak védettségi igazolvánnyal lehet szórakozni

Fékezni szeretnék a járvány terjedését. 

2021. október 23., 17:00

Szerző:

Védettségi igazolásra van szüksége szombattól Szerbiában azoknak, akik 22 óra után szeretnének a vendéglátó- és szórakozóhelyek beltéri részében tartózkodni, az intézkedést a bejelentések szerint nagyon szigorúan ellenőrzik majd – írja az MTI a szerbiai közszolgálati televízióra hivatkozva.

Marijan Ivanusa, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának a vezetője szerint a védettségi igazolások használatának eredménye néhány héten belül látszik majd, és akkor derülhet ki az is, hogy szükség lesz-e további korlátozások bevezetésére.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szombatra 7696-tal 1 085 728-ra növekedett. A halálos áldozatainak száma pedig az utóbbi 24 órában 57-tel 9388-ra, növekedett.

(Kiemelt képünk illusztráció: Szimpla Kert Budapest. Fotó: 168)

Tegnap 18:46

Elfogadta csütörtöki rendkívüli ülésén a román kormány a pedagógusoknak havi 1000 lej (75 ezer forint), a tanügyi kisegítő személyzetnek pedig 400 lej bruttó béremelést bevezető sürgősségi kormányrendeletet, a román vezetők szerint ezzel a pedagógusok minden követelése teljesült, véget kell vetniük a május 22-e óta tartó általános sztrájknak.

A zambiai Ndolában a legfelsőbb bíróság csütörtökön felmentette a gyerekkereskedelem gyanújával hét hónappal ezelőtt őrizetbe vett horvát állampolgárokat – közölte Vedrana Simundza Nikolic, a horvát igazságügyi minisztérium államtitkára. A hírt a külügyminisztérium is megerősítette.

Megváltozott a Donyeck megyei Bahmut városánál a hadművelet formátuma, ezért átmenetileg szünetelnek a harcok – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.

2023. június 1., 16:01

További támogatásukról biztosították Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójának megnyitásakor felszólaló állam- és kormányfők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-csatlakozás egyértelmű támogatására kérte a résztvevőket.